Játékossors: 31 évesen visszavonul a Real Madrid korábbi BL-győztes hátvédje

T. M.T. M.
2020.01.29. 20:30
null
Fábio Coentrao remek viszonyt ápolt a pályán és azon kívül is Cristiano Ronaldóval (Fotó: AFP)
Bejelentette a visszavonulását Fábio Coentrao, a Real Madrid korábbi Bajnokok Ligája-győztes szélső hátvédje.

 

Fábio Coentrao a Rio Avénál kezdte a pályafutását, majd a Benficába igazolt, ahonnan a Real Madrid 2011 nyarán 30 millió euróért szerződtette. A portugál balhátvéd részese volt a 2010-es évek közepi aranykorszaknak, igaz, ő csak Zinédine Zidane két Bajnokok Ligája-címénél lehetett a csapat tagja, mivel 2015-ben a Monacóhoz szerződött kölcsönbe, majd visszatérte után egy évre, szintén kölcsönbe a Sporting CP-hez került.

2018 nyarán „hazatért” a Rio Avéhoz, amelynél csupán egy idényt tölthetett el, mivel 2019 nyarán lejárt a szerződése, és nem hosszabbították meg.

Az 52-szeres válogatott játékos nem volt tagja a 2016-os Európa-bajnok portugál együttesnek, ennek ellenére 15 trófeát nyert karrierje során: a két BL-győzelmen kívül spanyol és portugál bajnoknak, illetve kupagyőztesnek mondhatja magát, ezen kívül két Európai Szuperkupát, valamint három klubvilágbajnokságot is nyert.

A 31 éves portugál egy újságírói kérdésre válaszolva jelentette be, hogy már nem profi labdarúgó többé.

Legfrissebb hírek

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11