Gyász: elhunyt Arsenio Iglesias, a Real Madrid egykori edzője

M. B.M. B.
2023.05.05. 14:54
null
Arsenio Iglesias (1930–2023)
A jelenleg a spanyol labdarúgás harmadik vonalában tengődő Deportivo La Coruna a hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy életének 93. évében elhunyt a galíciai csapat egykori mestere, a pályafutása végén a Real Madridot is irányító Arsenio Iglesias – szúrta ki a Marca.

Arsenio Iglesias a galíciai Arteixo városában született 1930 szentestéjén, játékosként a Deportivo La Corunánál nevelkedett, és ott töltötte pályafutása huzamosabb részét, de szerepelt többek között a Sevillában és a Granadában is.

A galíciai szakember pályafutása folyamán több alkalommal is irányította kedvenc csapatát, ezek közül a negyedik, egyben utolsó időszaka (1992–1995) bizonyult a legemlékezetesebbnek. Ekkor állt össze az ún. „Super Depor”, amely az ezredforduló egyik meghatározó spanyol csapatává nőtte ki magát. A La Coruna-i együttes – amelyben akkoriban olyan nevek futballoztak, mint Bebeto, Miroszlav Djukics, Claudio Barragán vagy épp Donato – Iglesias keze alatt kétszer a második, egyszer pedig a harmadik helyen zárt a bajnokságban, míg 1994-ben elhódította a kiváló taktikusként ismert edző egyetlen trófeáját, a Király-kupát.

Iglesias 1995-ben vonult nyugdíjba, de az 1995–96-os idény második felére még beugrott a távozó Jorge Valdano helyére a Real Madrid kispadjára, amellyel a tabella hatodik helyén zárta az évadot, míg a Bajnokok Ligájában a későbbi győztes Juventus ellen búcsúzott a negyeddöntőben.

Arsenio Iglesias 92 évet élt.

 


 

 

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
13 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
Tegnap, 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35