
Archiv cikkek
2008.07.10. 23:15
Egyelőre ismerkednek
Az augusztus 13-án rajtoló Európa-bajnoki selejtezőkre készülő női kosárlabda-válogatott történetében új fejezet kezdődött. Egyrészt, mert újra Rátgéber László a szövetségi kapitány, másrészt mert a szakember rendkívül fiatal, kissé rutintalan, ám elszánt kerettel vág neki a kontinensviadalra kvalifikáló sorozatnak. A mostani együttes nem tűnik világverőnek, ám az ígéretes jelzőt mindenképpen kiérdemli a mindössze két nap közös munka után is.

Archiv cikkek
2008.07.10. 23:15
Felemás leosztás
Az utóbbi években nem termett sok babér a magyar csapatoknak a női Euroligában (sem). Legutóbb 2005-ben került kézzelfogható közelségbe honi együttes az elithez, amikor a Pécs bejutott a szamarai négyes döntőbe, ám az akkor még Rátgéber László vezette baranyaiak igyekezete kevés volt az éremhez. Most pedig már egyre inkább hiú ábránd a nyolc közé kerülés is: a fekete-fehérek célja a továbbjutás a csoportkörből a legjobb 16 közé, akárcsak a zöld-sárgáké.

Archiv cikkek
2008.07.02. 14:16
Szalonikiben kezdte, Szombathelyre ért
Tavaly ősszel még a görög élvonalban, a PAOK Szalonikiben játszott, a tavasszal pedig már az Atomerőművel ünnepelte a Magyar Kupa-elsőséget Szombathelyen. Ott, ahol a nyártól folytatja, miután aláírt a Falcóhoz. Horváth Zoltán az előző, zavaros idény után nyugalomra és stabilitásra vágyik, s reméli, a bajnoki címvédőnél még jobb játékos lesz belőle.

Archiv cikkek
2008.06.30. 01:21
Európa felé félúton
Az előző idényben a Nyíregyháza megmentette a magyar férfi kosárlabda becsületét azzal, hogy egyedüliként benevezett egy nemzetközi kupasorozatba, a Közép-európai Ligába. Az idén az ismétléssel kacérkodó nyírségiek mellett senki sem akarta az európai megméretést, mígnem a körmendiek úgy döntöttek – ha meglesznek a feltételek –, elindulnak a FIBAkupában.

Archiv cikkek
2008.06.27. 23:03
A cáfolat éve
A Boston Celtics mindenkit megcáfolt azzal, hogy elhódította a bajnoki címet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). Még mielőtt bárki arra gondolna, hogy Doc Rivers legénysége esélytelenül vágott neki az idénynek, tisztázzuk: nem erre céloztunk. Hanem, hogy az egész idényben arra várt a szaksajtó, hogy mikor vész össze a három szupersztár, Paul Pierce, Kevin Garnett és Ray Allen. Csakhogy a Celtics kitartott, és1986 után ismét megnyerte a bajnokságot.

Archiv cikkek
2008.06.13. 23:16
Zöld-sárga dupla dupla
A csoda a magyar női bajnokság 2007–2008-as idényében újfent elmaradt, a bajnoki döntőt a szokásos páros, a Pécs és a Sopron vívta egymással, a mezőny többi tagja most sem tudta megszorítani az évek óta egyeduralkodó duót. Aztán a fináléban akadt némi csavar, a soproniak már az első mecsen elvették a pályaelőnyt baranyai riválisuktól, s végül magabiztosan, 3–1re meg is nyerték a párharcot, csakúgy, mint a Magyar Kupát, így mindkét fronton megvédték címüket.

Archiv cikkek
2008.05.25. 01:39
A birodalom visszavág?
Két okból érdemes lesz odafigyelni a pekingi olimpia férfi kosármeccseire: egyrészt mert az amerikai együttesben olyan játékosok varázsolnak majd a parketten, mint Kobe Bryant vagy LeBron James, másrészt mert ugyanők azért szállnak harcba augusztus 10-én rendkívül eltökélten, hogy a 2004-es kudarcot aranyéremmel feledtessék.

Archiv cikkek
2008.05.04. 00:44
Pazar szolnoki hajrá

Archiv cikkek
2008.05.03. 01:19
Zárt kapus mérkőzés és pénzbírság várható
Zaklatott hangulatban ért véget a férfi rájátszás negyeddöntőjének székesfehérvári mérkőzése, amelyen az Atomerőmű SE 86–77-re nyert az Albacomp ellen. Az ellenőri jelentés szerint a meccs játékvezetőit a levonuláskor verbálisan és tettleg is inzultálták a hazai drukkerek. Az ügyet hétfőn tárgyalja a szövetség, s a várhatóan tekintélyes pénzbírság mellett könnyen lehet, a székesfehérváriak zárt kapuk mögött lesznek kénytelenek játszani a folytatásban.

Archiv cikkek
2008.05.02. 17:04
Egy kiállítás margójára

Archiv cikkek
2008.04.26. 01:42
Majdnem döntő
A bajnoki alapszakasz utolsó fordulójában az első helyről dönt az MKB-Euroleasing Sopron–MiZo Pécs 2010 mérkőzés, de ez mondhatni természetes e két klub esetében. Az őszi idény végén a Pécs nyert 81–61-re, a kupadöntőben a Sopron 77–63-ra – tehát megtippelhetetlen, mi lesz most, ám ez talán így is van jól...

Archiv cikkek
2008.04.25. 00:55
Sokoldalú és szerény
Mike English, a Dombóvár amerikai játékosa fantasztikus alapszakaszt produkált. A 26 éves hátvéd, bedobó, alkalmanként irányító az egyéni statisztikákban a hat legfontosabb kategóriából négyben is a legjobb tízben végzett, a gólpasszadók versenyét meg is nyerte, s emellett nyolcszor ért el tripla duplát.

Archiv cikkek
2008.04.25. 00:55
Bryant majdnem félszáz pontot szórt
Három papírforma-eredmény született az észak-amerikai profi bajnokság, az NBA rájátszásának szerdai találkozóin. A Boston Celtics másodszor is könnyedén nyert az Atlanta Hawks ellen, a Detroit Pistons, javítva első hazai kudarcát, egyenlített a Philadelphia 76ers-szel szemben, míg a nyugati első Los Angeles Lakers a 49 pontot szerző Kobe Bryant vezetésével újra legyőzte a Denver Nuggetset.

Archiv cikkek
2008.04.16. 00:23
A „streetball” sikere
Fittyet hánytak az előzetes jóslatokra, a néha becsmérlő megjegyzésekre, s a sokszoros költségvetésből dolgozó nagyobb klubokat megelőzve a bombaerős Falco mögött a második helyen végeztek az alapszakaszban. Általános meglepetésre. A Planet Leasing Dombóvár KC együttese a férfibajnokság üde színfoltja volt, s most már a döntőbe vágyik.

Archiv cikkek
2008.04.11. 00:18
Nekik már nyolc!
32
/
42
