Csúcsnevezés Győrött

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2005.05.11. 21:44
Címkék
A hét végén - pénteken, szombaton és vasárnap - 12. alkalommal rendezik meg Győrött a maratoni országos bajnokságot, amely egyben válogató is a csehországi Tynben július végén sorra kerülő Eb-re.
A maratoni ob az egyetlen olyan verseny a sportágban, ahol egy rendezvény keretén belül az ifjúságiakon és a felnőtteken keresztül egészen a legidősebbekig minden korosztály képviselteti magát, és így a három nap folyamán összesen 82 versenyszámot bonyolítanak le. Erre a versenyre 45 egyesület csaknem 1500 versenyzője küldte el nevezését.A verseny központi helyszíne a győri Aranypart, ahonnan a rajt, a cél és a maratoni kajakozás-kenuzás sajátossága, a futószakasz is nyomon követhető, és itt kerül sor az eredményhirdetésekre is. A versenypálya a szokásoknak megfelelően a kajak-kenu víziteleptől indulva a Mosoni-Dunán kerül kijelölésre. Korosztálytól függően öt és 36 kilométer közötti távot teljesítenek a versenyzők. A felnőttek öt, az ifjúságiak három kört eveznek, miközben minden körben teljesítenek egy futószakaszt.Az idei verseny érdekessége, hogy míg a férfi kajakosoknak továbbra is 36 kilométer a versenytáv, addig a hölgyeknek és a kenusoknak a távját 28 kilométerre csökkentették. Erre a változtatásra azért került sor, mert a férfi kajakosok gyorsabban haladnak, a versenyidő azonban közel azonos lesz. Egyébként már a világversenyeket is ebben a rendszerben rendezik ez évtől.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
30 perce

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
43 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik