Szocsi 2014: Most még nagyon csalódott vagyok - Heidum

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.18. 13:05
Heidum Bernadett egyelőre csalódottan nyilatkozott a rövid pályás gyorskorcsolyázók női váltójával elért hatodik helye után a szocsi téli olimpián. A magyar versenyző úgy érezte, ha nincs a kicsúszás, még lett volna bennük erő egy jobb helyezés elérésére.

„Annak ellenére, hogy előzetesen a hatodik helyet elfogadtam volna, most még nagyon csalódott vagyok. 1000 méteren az egyéniben kizártak, a váltóban pedig csak háromszor került rám sor, úgy érzem, mintha nem is koriztam volna" – nyilatkozta Heidum Bernadett a mob.hu-nak.Heidum Bernadett a mob.hu-nak.

„Azért fáj különösen a váltó, mert a táv első felében elképesztően jól mentünk, ez most újra az a csapat volt, amelyik az Európa-bajnokságon és az Universiadén is jól szerepelt. Gyorsan hozzáteszem, hogy nem az összetételére gondolok, csak arra, hogy nagyon együtt voltunk, és mindenki a maximumot hozta."

„Szandi és Zsófi is fantasztikusakat előzött, bravúrosan tartotta meg a pozíciót. Kecó hihetetlen jól rajtolt, borzasztóan sajnálom, ami történt vele, de short trackben bármi előfordulhat, én is jártam már így. Amennyire tudom, leért a bal korcsolyája a kanyarban, és ez lett a vesztünk. Hihetetlenül bosszantó, mert tele voltunk energiával, úgy éreztem, bőven van annyi erőm, hogy egy jó hajrával megnyerjük a futamot" – értékelt Heidum Bernadett egyelőre könnyes szemmel, de a végén már egyre többet mosolyogva.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
27 perce

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
45 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
3 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
8 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
Tegnap, 9:15
Ezek is érdekelhetik