Csillagpor, 05. 28.

Vágólapra másolva!
2003.05.28. 22:54
Címkék
"Sokat gondolkodtam azon, hogy egyáltalán elinduljak-e Párizsban, de mivel úgy döntöttem, belevágok, minden tőlem telhetőt megtettem. Ennyire futotta. Sajnos, szűnni nem akaró fájdalom kínozza a bal lábamat, és mivel pályafutásom utolsó éveiben vagyok, kétszer is végig kell gondolnom, mit miért teszek. Kés alá mindenesetre nem fekszem, mert tisztában vagyok azzal, az én koromban lehetetlen kihagyni négy-öt hónapot csak úgy. Akkor inkább abbahagyom” – vívódott Szeles Mónika, aki pályafutása során először esett ki Grand Slam-torna első fordulójában.

"Érdekes kis meccs volt, igaz, ha én veszítettem, volna, azonnal viszszavonulok” – vigyorgott drámai diadalát követően az ifjú Ashley Harkleroad.

"Állítólag hasonlítok Kurnyikovára, de remélem, ez a megállapítás csak a külsőmre vonatkozik…” – tette hozzá az amerikai leány.

"Kezd elegem lenni a sok első, illetve második fordulós vereségből, főleg azért, mert vagy tíz éve ezt csinálom. Pedig nekem valahol a legnagyobbak között lenne a helyem” – hangzott az öt szettben búcsúzó íb>Jevgenyij Kafelnyikov nyilatkozata.

"Naná, hogy jobb eredményre számítottam, de azzal vigasztalom magam, hogy ha a Lakers ki tud kapni néha, akkor elvileg én is kikaphatok” – ez pedig Andy Roddick aranyköpése.

"Talán nem teniszezem olyan agresszívan, mint két éve, nem megyek föl túl sokszor a hálóhoz, ezért tűnhet sebezhetőbbnek a játékom. Az első meccsen elég sokat járt ezen a eszem. Aztán ráébredtem, hülyeség ezzel foglalkozni, elvégre Grand Slam-tornán vagyok, no, onnantól nem sok sansza volt Krugernek” – emlékezett vissza a nyitó meccsére Jennifer Capriati.

"Viszonylag jók az esélyeim, hiszen Serenától kezdve Clijstersen át egészen Mauresmóig a kemény, illetve a füves pályát szeretik, salakon valamivel bizonytalanabbak. A baj csak az, hogy én is” – állapította meg Lindsay Davenport.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
11 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
11 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik