Csillagpor, május 31.

Vágólapra másolva!
2003.05.30. 21:50
Címkék
"Kikaptam, de ettől függetlenül maradéktalanul elégedett vagyok a teljesítményemmel. És örülök, hogy Venusszal játszottam, nem pedig Serenával” – érzékeltette a Venus Williamst három játszmára kényszerítő Evie Dominikovic, melyik nővér műveli magasabb szinten ezt a játékot. "Tojok arra, mennyi időt töltöttem a pályán, akik ugyanis ismernek, úgyis tudják, elfáradni nem fogok egyhamar. Különben is, Davigyenko kiváló, képzett teniszező, számítottam rá, hogy nem lesz egy könnyű mérkőzés, szóval, butaság volna ebből kiindulva leírni engem” – hangoztatta a világelső Lleyton Hewitt, aki az első két mérkőzésén több mint hat és fél órát töltött a salakon. "Persze, én is érzem, hogy a játékom nem a régi, de amíg a megfelelő pillanatban mindig a megfelelő ütést választom, nem lehet gond. Ha meg javítani tudok az alapvonaljátékomon, egyenesen megállíthatatlan leszek, a kérdés csak az: vajon megtalálom-e a ritmust?” – formált véleményt a saját szerepléséről Venus Williams. "Eddig nem szorongatott meg senki, ami egyrészt azért jó, mert könnyedén jutottam tovább, másfelől meg ki tudok próbálni a pályán néhány ínyencséget” – vázolta Jennifer Capriati, mire is jók az első héten rendezett mérkőzések – legalábbis az olyan klasszisok számára, mint ő. "Ô peches volt, mert fájt a bokája, én meg szerencsés, hogy villámgyorsan továbbjutottam. A legjobban azonban a nézők jártak, hiszen nem látták ezt a kínlódást…” – foglalta össze a csütörtöki mérkőzését Juan Carlos Ferrero, aki Nicolas Massú sérülése miatt alig több mint egy játszma erejéig volt csak a pályán. "Az első perctől kezdve az utolsóig igyekeztem végrehajtani azt a taktikát, amit kieszeltem ellene. Nos, ez sült ki belőle…” – vigyorgott Gustavo Kuerten, miután 6:1, 6:0, 6:1-gyel küldte haza Hisam Arazit. "Basszus, öt évig volt éves bérletem, erre mikor mondom le? Természetesen amikor bejutnak a Stanley-kupa-döntőbe. De hát annyira elegem volt abból, hogy örökké elverik őket” – panaszkodott a nagy hokirajongó hírében álló, fanatikus Anaheim-szurkoló Lindsay Davenport. "Annyira azért nem volt könnyű, mert abba is el lehet fáradni, hogy minden egyes labdamenetre maximálisan odafigyelek. Bár be kell látnom, elég simán győztem. Csakhogy a legnagyobb vetélytársaim is gőzerővel haladnak előre, nem árulok el tehát nagy titkot azzal, hogy hamarosan nagyobb erőbedobásra lesz szükségem” – adta elő magát Serena Williams, miután 6:0, 6:0-ra "gyalulta” Barbara Schettet.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
11 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
11 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik