Hungarian Open: Lukács Dénes ismét győzött

K. J.K. J.
2005.09.13. 21:48
Címkék
Kellner Ádám 6:1, 6:0-s vereségének másnapján három teniszezőnk próbálkozhatott azzal, hogy bejusson a Római-parton zajló Hungarian Open nyolcaddöntőjébe.
Nos, közülük ketten szerzett gém nélkül zárták a találkozót, Gödry Botond 0:5-nél feladta a mérkőzését, míg Tóth László 0:6, 0:6-ba szaladt bele a német Philipp Petzschnerrel szemben; Lukács Dénes ugyanakkor remek győzelmet aratott a világranglistán jelenleg a 295. helyen álló, szintén német Lars Übel ellen (Dénes az 1323. az ATP-rangsorban), avagy elkönyvelhettük, hogy a három, szabadkártyával induló magyar összesen egy gémre volt jó.Lukács számára a selejtezővel kezdődött a challengertorna, ott három mérkőzést nyert meg, a harmadik körben az első kiemeltet elbúcsúztatva, kedden, a főtábla első fordulójában, élete első challengertornáján pedig látványos, 6:0, 6:1-es verésben részesítette Übelt."Nagyon felszívtam magam erre a fontos mérkőzésre, és megpróbáltam arra törekedni, hogy ellenfelem ne bontakozhasson ki. Az első szettben jó sok nyerőt ütöttem, a másodikban meg a stabil játékot tartottam szem előtt. Boldog vagyok, hogy győztem" - mondta az IDOM-Team 18 esztendős versenyzője.Ma ismét pályára lép a Római-parton, immár a legjobb nyolc közé jutásért, ellenfele a második helyen kiemelt szerb Borisz Pasanszki lesz.
Legfrissebb hírek

Népsport: közértreklám dobókörből, súlygolyóval

Népsport
16 perce

Tajti-Márton Anita a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke

Atlétika
20 perce

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
43 perce

Bolla Bendegúz: Vezérszerepet várnak tőlem a Rapidnál

Légiósok
44 perce

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
56 perce

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
1 órája

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
1 órája

Keresztes Krisztián: Ha hiszel magadban, te fejeled el a labdát

Légiósok
1 órája