„Rég csillogtattam olyan erényeket, mint itt”

2013.07.14. 14:43
null
Babos Tímeának erőt adhat budapesti szereplése (Fotó: Fuszek Gábor)
Babos Tímea két mérkőzést is megnyert – egyaránt három szettben – a budapesti salakpályás tenisztornán, és negyeddöntőbe jutásának köszönhetően a főtáblán kezdhet majd az év utolsó Grand Slam-versenyén, a US Openen.

 

– Inkább csalódott a kiesés miatt, vagy örül a negyeddöntőnek?
– Ha legalább az első fordulóban nyertem volna két szettben, több esélyem lett volna a Halep elleni negyeddöntőben. Így viszont ott a második játszmára elfáradtam – kezdett bele a budapesti WTA-torna negyeddöntőjében 7:5, 6:1-es vereséggel búcsúzó Babos Tímea az elemzésbe. – A saját várakozásaimat felülmúlta, hogy bejutottam a negyeddöntőbe, így nem vagyok elégedetlen.

– Akkor nem sajnálja, hogy Wimbledon után ráhúzott még másfél hetet, és csak most vesz ki szabadságot?
– Hát nem… Pedig már úgy is terveztük a versenynaptáramat, hogy a US Openen a selejtezőben kell indulnom, addig pedig néhány kisebb versenyen pontokat gyűjteni. Ehhez képest óriási könnyebbség, hogy a főtáblán kezdek New Yorkban. Pozitív, hogy itthon tudtam játszani, és tényleg biztatóan. Rám mindig jellemző volt korábban, hogy ha nem is játszom jól, akkor is küzdök a végsőkig. Az utóbbi hetekben azonban annyira elment az önbizalmam, hogy a küzdés is alábbhagyott. Az elmúlt hét viszont erőt adhat nekem és a stábomnak is, mert rég csillogtattam olyan erényeket, mint itt.

– Mennyire írja a hazai pálya javára a megtáltosodást?
– Két oldalról kell nézni. Egyrészt az első meccsen nagyon izgultam, azért is volt olyan a játékom, amilyen. Másrészt viszont a közönségnek óriási szerepe volt abban, hogy a második fordulóban kiküzdöttem a győzelmet. Jólesik a visszajelzés a nézőtérről, a sok »Gyerünk!« erőt ad, külföldön ugye korántsem biztos, hogy nekem szurkolnak.

...

– Hetek óta a top száz küszöbén egyensúlyoz, hétfőtől várhatóan éppen századikként jegyzik. Mennyit számít ez az ön esetében?

– Akkor nagyobb volt a jelentősége, amikor életemben először kerültem be a top százba. Most már inkább az a fontos, hogy olyan rangsorszámom legyen, amellyel részt vehetek a jelentős WTA-tornákon. Tavaly már volt részem ebben, és jobban is élvezem, mint amikor az isten háta mögötti versenyen az edzőm meg egy teve jelenti a közönséget…

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGYAN TELIK BABOS TÍMEA SZABADSÁGA, ÉS MILYEN TORNÁKRA MEGY MÉG A US OPENIG, OLVASSA EL A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN MEGJELENT TELJES CIKKET – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
7 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31