Tenisz: Budapest helyett Bukarest rendezhet WTA-tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.05. 15:50
null
2013-ban Simona Halep nyert a Római-parton (Fotó: Fuszek Gábor)
A szerdai magyar–román tenisz Fed-kupa-találkozó előtt nem sokkal hivatalossá vált, amit a román sajtó már karácsony előtt megszellőztetett: a tervezettel ellentétben idén július 7. és 13. között nem Budapest, hanem Bukarest ad otthont WTA-tornának.

A Római-parton 1995 óta minden évben – lehetett égszakadás, földindulás, rekord-árvíz – megtartott viadalon korábbi top tízes játékosok éppúgy részt vettek, mint magyar tehetségek. Emlékezetes, hogy 2009-ben és 2010-ben Szávay Ágnes hódította el a trófeát, 2013-ban viszont Simona Halep, aki idén nyáron már hazai környezetben ismételhet.

A viadal korábbi versenyigazgatója, Márky Jenő egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Annyi viszont biztos, hogy a férfi- és női tenisz helyszínversenyében nagyon nehéz tornához jutni, így a döntés következtében legalább öt évig nem láthatunk hazánkban top nemzetközi versenyt. Arról nem is beszélve, hogy a magyar fiatal tehetségek számára hosszú évekig a budapesti WTA-torna jelentette a kiugrási lehetőséget. Ettől kezdve azonban még nehezebb lesz a feladatuk…

„A Magyar Teniszszövetség mindent megtett, hogy Budapesten tartsa a tornát, ugyanakkor magánrendezvényről van szó, így a végső eredményt csak a verseny tulajdonosa befolyásolhatja" – mondta Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke, hozzátéve: „Bízunk benne, hogy hosszú távon vissza lehet hozni a tornát Budapestre”.

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
15 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00