Tenisz: Piros Zsombor nyolcaddöntős a zadari tornán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 14:19
Piros Zsombor továbbjutott (Fotó: Földi Imre, archív)
Piros Zsombor bejutott a nyolcaddöntőbe a zadari (zárai) salakpályás challenger-tenisztornán.

Az adriai verseny egyetlen magyarja – aki 108. a világranglistán – a múlt héten negyeddöntőt vívott a székesfehérvári viadalon. Onnan Horvátországba utazott, és kedden azzal a lengyel Daniel Michalskival (302.) csapott össze, aki a múlt heti Kiskút Open nyolcaddöntőjében a korábbi US Open-bajnok Dominic Thiemet búcsúztatta.

A 24 éves Piros Zsombor tavaly kétszer is találkozott Michalskival, és Székesfehérváron, illetve az olaszországi Todiban is megverte őt. A harmadik csatájukban a budapesti játékos 5:4-nél fogadóként nem tudott élni két szettlabdájával, a rövidítésben viszont egyetlen labdamenetet sem vesztett. A folytatásban a lengyel háromszor is elvesztette az adogatását, így 1 óra 45 perc elteltével Piros ünnepelhetett.

A harmadik kiemelt magyarra a 16 között a szlovák Jozef Kovalík (213.) vagy a francia Evan Furness (602.) vár.

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
2 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
12 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
20 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
22 órája

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
2025.09.10. 17:50

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05
Ezek is érdekelhetik