Tenisz: Piros Zsombor negyeddöntős Portugáliában

2025.01.08. 17:10
Piros Zsombor (Fotó: Getty Images, archív)
A hetedik helyen kiemelt Piros Zsombor két játszmában győzött a portugáliai Oeirasban zajló, 91 ezer euró összdíjazású kemény pályás challenger-tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.

Mivel a magyar Davis-kupa-válogatott alapembere jelenleg csak 248. a világranglistán, nem vehet részt az Australian Open már zajló selejtezőjében, ehelyett egymás után két portugáliai challengerversenyen indul el, melyek közül az oeirasi az első.

A 25 éves Piros, aki a decemberi országos bajnokságon talpsérülés miatt nem tudott kiállni Marozsán Fábián ellen az elődöntőben, a 16 között a hazai közönség előtt szereplő Duarte Valével (494.) csapott össze. Első találkozójukon nem volt egy súlycsoportban a két játékos, mert amíg Piros öt játékot nyert fogadóként, addig a szintén 25 esztendős portugál csupán egyet, így 59 perc alatt eldőlt az összecsapás (6:1, 6:3).

Pirosra a negyeddöntőben az elsőként rangsorolt szerb Hamad Medjedovics (112.) vagy a szabadkártyás portugál Frederico Ferreira Silva (307.) vár.

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02

Marozsánnal, Pirossal és egy újonccal készül a magyar csapat a Davis-kupában

Tenisz
2026.09.08. 16:25

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
2026.09.03. 12:38