Piros Zsombor 43 helyet javított a világranglistán

2025.05.19. 10:41
null
Piros Zsombor nagyot ugrott a világranglistán (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián öt pozíciót javítva az 56. a férfi teniszezők világranglistáján, amelyen a hétvégén tornagyőztes Piros Zsombor 43 helyet ugrott előre.

A 25 éves Marozsán legutóbb a harmadik fordulóig jutott Rómában, 11 órától pedig Genfben kezdi meg szereplését a selejtezőből érkezett brazil Karue Sell ellen. A 2018-as bajnok Fucsovics Márton maradt a 134. pozícióban, a 33 éves klasszis a belga Zizou Bergsszel kezd Svájcban. 

A hétvégén egymás után a második challenger-tornáját megnyerő – Ostrava után Tuniszban is diadalmaskodó – Piros Zsombor 43 helyet lépett előre, és már a 161. a rangsorban. A 25 éves teniszező egy hónappal ezelőtt még a 270. volt.

A világranglistát továbbra is az olasz Jannik Sinner vezeti, aki három hónapos doppingeltiltása után a döntőig jutott Rómában. A Foro Italicóban őt elképesztő játékkal legyőző spanyol Carlos Alcaraz feljött a második pozícióba, helyet cserélve a német Alexander Zverevvel.

A nőknél a két hete ismét az első százban lévő Bondár Anna két helyet javítva a 87., míg a közelmúltban Piroshoz hasonlóan két challenger-trófeát elhódító Gálfi Dalma maradt a 95. Utóbbi a 142. helyezett Udvardy Pannával együtt a Roland Garros e heti selejtezőjében érdekelt.

Ami az élmezőnyt illeti, a világelső fehérorosz Arina Szabalenka továbbra is utcahosszal vezet, a lengyel Iga Swiatek a másodikról lecsúszott az ötödik helyre. A római és előtte a madridi fináléban is alulmaradt amerikai Coco Gauff feljött a második pozícióba, míg a szombaton odahaza tornagyőztes olasz Jasmine Paolini már a negyedik.

 

 

Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
2026.09.25. 12:20

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Korrekorder világelsője lesz a női fallabdázóknak

Egyéb egyéni
2026.09.19. 12:42

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45