Sinner, Alcaraz, Zverev és az ATP is a Davis-kupa átalakítását szorgalmazza

Vágólapra másolva!
2025.11.15. 12:09
Carlos Alcaraz is a Davis-kupa átalakítását szorgalmazza (Fotó: AFP)
Több éljátékos, valamint a profi teniszezők szervezete (ATP) is azt szorgalmazza, hogy a Davis-kupa térjen vissza a korábbi formátumához.

 

Korábban a csapatok hazai és idegenbeli mérkőzéseket játszottak egymással, de ezt 2019-ben a nemzetközi szövetség (ITF) megváltoztatta. Idén a bolognai nyolcas döntő két nappal a torinói ATP-világbajnokság vasárnapi döntője után kezdődik.

A világranglista második helyén álló Jannik Sinner elődöntős az ATP-vb-n, és bár tagja volt az elmúlt két évben Davis-kupa-győztes olasz válogatottnak, idén lemondta a szereplést, hogy a címvédésre összpontosíthasson az ausztrál nyílt bajnokság előtt.

Sajnos soha nem játszottam a Davis-kupában. Mármint az igazi Davis-kupában, amelyben idegenben is játszunk. Például Argentínában vagy Brazíliában, ahol megtelik az egész stadion, és nem ellenünk szurkolnak, hanem a saját csapatuknak” – nyilatkozta Sinner.

Hozzátette: megtörténhet, hogy Ausztrália jövőre az Egyesült Államokkal játszik Bolognában, de az ilyen mérkőzések esetében „hiányzik a Davis-kupa-érzés”.

A rendkívül sűrű versenynaptár és a megfelelő holtszezon hiánya folyamatosan vita tárgyát képezi a sportágban, olyannyira, hogy a profi teniszezők szervezete (PTPA) fenntarthatatlannak nevezte a helyzetet és márciusban pert indított a sportág irányítótestületei ellen.

Sinner megjegyezte: a jelenlegi lebonyolítási rendszer miatt nehéz elérni, hogy minden évben minden országból a világ legjobb játékosai szerepeljenek hazájuk válogatottjában.

„Azt szeretném, hogy kétévente legyen Davis-kupa. Az elődöntőket játszhatnánk az év elején, a döntőt pedig az év végén” – vélekedett.

A világelső Carlos Alcaraz is elődöntős az ATP-vb-n, és ő ott lesz a spanyol csapatban a Davis-kupa nyolcas tornáján is. Meglátása szerint ha a rangos csapatversenyt két-három évente rendeznék, a játékosok elkötelezettsége még nagyobb lenne iránta.

Nem lehet minden évben játszani. Tenniük kell valamit, hogy a Davis-kupa egyedi legyen” – szögezte le.

A német Alexander Zverev is azt mondta: az igazi Davis-kupa hazai és idegenbeli mérkőzésből áll.

Nem hiszem, hogy a mostani Davis-kupa az igazi. Ez egy bemutatótorna, amit Davis-kupának hívnak. Olaszország ellen játszani Olaszországban teljesen más hangulatú lenne, mint Spanyolországban játszani Olaszországgal. Én játszottam Rafael Nadal ellen egy bikaviadal-arénában. Számomra ez az igazi Davis-kupa” – magyarázta.

Andrea Gaudenzi, az ATP elnöke úgy fogalmazott: nagyon szereti a Davis-kupát, ami szerinte egy csodálatos esemény, és mindannyiuknak össze kellene fogniuk, hogy megpróbáljanak tenisz-csapatvilágbajnokságot csinálni belőle.

Ideális esetben a Davis-kupa két év alatt is megrendezhető lenne hazai és idegenben találkozókkal” – fűzte hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
6 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
8 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
8 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
13 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
16 órája

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50
Ezek is érdekelhetik