Úszás: végső búcsút vettek Temes Judittól

MTI MTIMTI MTI
2013.09.09. 21:24
A Farkasréti temetőben hétfőn végső búcsút vettek a 83 éves korában, négy hete elhunyt Temes Judit olimpiai bajnok úszónőtől.

Ravatalánál Hargitay András, a magyar úszósport első világbajnoka tekintett vissza a három olimpián részt vett többszörös világcsúcstartó sikeres pályafutására, példa értékű életútjára.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az Olimpiai Bajnokok Klubja képviseletében búcsúzó Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke emlékezett meg arról, hogy Temes Judit 1952-ben, Helsinkiben olimpiai rekorddal nyerte meg a 100 méteres gyorsúszás előfutamát. A döntőt azonban kétszer indították, sapkája is elszakadt, nem tudott megfelelően koncentrálni, így végül harmadik lett, pedig előfutambeli eredményével biztosan győzött volna. A 4x100 méteres váltóban aztán vigasztalódott, a staféta második embereként két testhossznyi előnyt szerzett, és a Temes, Novák Ilona, Novák Éva, Szőke Katalin összetételű négyes hosszú éveken át fennálló világrekorddal győzött.

Temes Judit még versenyzői pályafutása idején szerezte meg orvosi diplomáját. A kórbonctant választotta szakterületének, és két évtizeden át osztályvezető főorvosként dolgozott az Erzsébet kórházban. Tagja volt a LEN, az európai szövetség technikai bizottságának, a Magyar Úszószövetség elnökségének, a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Nyugdíjba vonulását követően szerezte meg az orvosi jogi diplomát, hogy az újpesti kórházak betegeinek jogi képviselőjeként még többet és szakszerűen tudjon segíteni.

A gyászszertartáson jelen volt Fábián László, a MOB sportigazgatója, Gyárfás Tamás, az úszószövetség (MÚSZ) elnöke, Szabó Tünde MÚSZ-főtitkár, Bodnár András vízilabdázó olimpiai bajnok, a Mező-bizottság vezetője, továbbá több olimpiai bajnok és az úszók családjának számos képviselője.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07