Úszás: a rák legyőzte Rózsa és Güttler korábbi ellenfelét

2014.05.03. 11:04
null
Güttler Károly, Rózsa Norbert és Andrej Kornyejev az atlantai olimpián (Fotó: Action Images)
Gyomorrák következtében 40 évesen elhunyt Andrej Kornyejev, olimpiai bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok korábbi orosz úszó.

Kornyejev az 1995-ös bécsi Európa-bajnokságon 200 méter mellen és az oroszok 4x100-as vegyes váltójának tagjaként is aranyérmet nyert, utóbbi számban pedig az 1997-es sevillai Eb-n is első lett. Az olimpiai diadal azonban nem jött össze neki, ugyanis az 1996-os atlantai játékokon 200 m mellen Rózsa Norbert és Güttler Károly is megelőzte – pedig 150 méternél még Kornyejev fordult elsőként.

Olimpiai bronzérmét elvették tőle, mert a bromantán nevű stimulánst mutatták ki a doppingmintájában. A szer akkoriban csak a Nemzetközi Úszószövetségnél (FINA) szerepelt a tiltólistán, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál nem. Kornyejev fellebbezett, és miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) neki adott igazat, visszakapta bronzérmét.

Az omszki születésű úszó 1998-ban 2:07.79-es idővel rövid pályás világcsúcsot ért el Párizsban 200 méter mellen.

ATLANTAI OLIMPIA, A FÉRFI 200 M MELL DÖNTŐJE

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07