Úszó Eb: Jobban érdekelt, hogy Ricsit behozzuk, mint a saját teljesítményem – Milák

2022.08.16. 18:36
null
Milák (balra) és Márton együtt örültek a döntő után (Fotó: MTI)
Több szempontból is különleges volt a férfi 200 méteres pillangóúszás döntője a római Európa-bajnokságon, hiszen Milák Kristóf hatodik nagymedencés aranyérmét szerezte, míg Márton Richárd első felnőtt egyéni döntőjében rögtön a második helyen végzett.

 

A két magyar úszó érthetően boldogan nyilatkozott a döntő után néhány perccel az M4 Sport kamerájának.

„Ezért jöttünk, erre edzettünk! Honvéd 1-2., Magyarország 1-2., megvan, amiért jöttünk!” – mondta fülig érő szájjal Márton Richárd.

„Bejött a terv!” – szúrta közbe Milák, majd kérdésre elárulta, mi is volt a valóra vált elképzelés.

„Az volt a terv, hogy kicsit okoskodunk, kicsit taktikázunk a középdöntőben. Nem akarok semmit mondani, de mintha láttam volna, hogy az utolsó fordulónál az olasz nagyon elöl van, és Ricsi még sehol sincs. Mondtam magamban, hogy »a francba, Ricsi, nem ezt beszéltük meg!«, aztán meg is lepődtem, ahogy nézem őket a végén, és elöl van Ricsi. Mondom, ez meglesz!” – értékelte a futamot megnyerő Milák a parádés hajrával második helyen célba csapó Márton úszását, majd kitért a saját úszására is.

„Őszintén, engem jobban érdekelt, hogy Ricsit behozzuk, mint a saját magam teljesítménye. Az 1:52.01-es idő, az jó. Jó. Egyedül úsztam, utolsó úszásom az Eb-n, tizennegyedik alkalommal ugrottam vízbe... Szerintem elég volt” – összegzett Milák, majd ismét szót kapott Márton.

„Ez volt az első döntőm felnőttek között, ráadásul érem is... Ilyen kezdés szerintem még nem nagyon volt.

VIZES EB, RÓMA
ÚSZÁS
FÉRFI 200 MÉTER PILLANGÓ, DÖNTŐ

1. MILÁK KRISTÓF 1:52.01
2. MÁRTON RICHÁRD 1:54.78
3. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:55.01

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf hatodik lett 50 méter pillangón; Németh Nándor országos csúcsot úszott

Úszás
5 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
11 órája

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
15 órája

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
15 órája

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
2026.08.10. 21:23

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
2026.08.10. 20:40

Úszó Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
2026.08.10. 18:37

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
2026.08.10. 12:36