Úszás: ekkorra várja vissza edzője Milák Kristófot

S. B.S. B.
2023.08.02. 17:38
null
Szeptemberben visszatérhet Milák Kristóf (Fotó: AFP)
Mint ismert, olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok úszónk, Milák Kristóf kihagyta a fukuokai világbajnokságot és egy rövid időre elszigeteli magát az úszástól, mert fizikailag és mentálisan is fáradtnak érzi magát. Edzője, Virth Balázs legutóbbi nyilatkozatában arról beszélt, már szeptemberben visszavárja a világcsúcstartót a medencébe.

„Egy olyan kvalitású úszónak, mint amilyen Kristóf, aki olimpiai rekordot javítva lett aranyérmes Tokióban, rá egy évre a saját világcsúcsát felülmúlva világbajnok Budapesten, más szóval, aki a magyar úszósport zászlóshajósa, annak csak tiszteletben tartani és elfogadni lehet a döntését, még ha azzal engem is meglepett a jól sikerült kaposvári országos bajnokság után – mondta Virth Balázs az SzPress Hírszolgálatnak. Amit elmondott, abból arra következtettem, hogy hadakozik önmagával, nem úgy tekint előre a világbajnokságra, mint egy elszánt harcos az esküdt ellenségére. Én pedig arra jutottam, hogy most nem az a legfontosabb cél számára, hogy egy vagy két újabb világbajnoki aranyéremmel gazdagodjon, hanem a párizsi olimpián a tokiói címének megvédése.”

Kós üzent Miláknak: „Akkor lehetek komoly kihívója, ha versenyez”
Három-négy olimpiai arany még bennem van – Milák Kristóf
Értsük meg Milák Kristófot! – Virth Balázs

A tréner arról is beszélt, nem fél attól, hogyan zajlik majd a közös munka a jövőben.

„Ha Kristófnak az a vágya, hogy senki se piszkálja vagy háborgassa, akkor ez rám is vonatkozik. Biztos nyomós oka volt annak, hogy elengedte a világbajnokságot, de ha eddig jól megértettük egymást, akkor feltételezem, hogy a jövőben sem lesz másképpen.”

Az olimpia bajnok visszatérésével kapcsolatban Virth kijelentette nincsenek nagy titkai, amiket megoszthatna.

„Csak azt mondhatom, hogy megállapodásunk szerint szeptember negyedikén reggel visszavárom a Duna Arénába Kristófot, és ott majd megbeszéljük, hogy miként tovább. Ha akkor újraindul a közös munka, bőven marad időnk az olimpiai felkészülés feladatainak elvégzésére” – mondta bizakodva a 45 éves edző.

Legfrissebb hírek

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
14 órája

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
23 órája

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
2026.08.14. 15:42

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2026.08.14. 00:15

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
2026.08.13. 22:23

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
2026.08.13. 20:58

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
2026.08.13. 19:52