Úszó Eb: Holló Balázs olimpiai szintet úszott 400 vegyesen

Vágólapra másolva!
2024.06.17. 10:05
Holló Balázs (Fotó: Árvai Károly, archív)
„Szeretek mindent az utolsó pillanatra hagyni” – mondta elmosolyodva Holló Balázs az M4 Sport kamerája előtt, aki az úszó Európa-bajnokság 400 vegyes számában olimpiai A-szintet úszott az előfutamban.

Holló Balázs a legjobb idővel jutott be a döntőbe (4:12.46), de az első négy legjobb időt egyaránt magyar versenyző úszta. A szabályok értelmében viszont egy nemzetből csak ketten juthatnak a döntőbe, így Holló mellett Zombori Gábor (4:13.75) ugorhat még egyszer medencébe, míg Török Dominik és Sárkány Zalán kiesett.

Az olimpiai szint 4:12.50. A szám döntőjét kora este, 18.46-kor rendezik.

Ezúttal nem jött féltávnál a fájdalom – miniinterjú Holló Balázzsal

– Aki 4:12.4-et úszik délelőtt, annak miért nincs szakajtónyi érme világversenyekről? 
– Ez egy jó kérdés, nem mondom, hogy nem tették már fel, és hogy én nem gondolkoztam rajta sokat. A választ nem tudom. Sokszor van az, hogy a táv felénél a fájdalom, a rossz érzés – és ez többször fordult elő velem a döntőkben, pedig ugyanúgy készülök azokra a futamokra is, mint a többire. Ezúttal szerencsére nem jött ez az érzés. Örülök, hogy megvan az A-szint.

– Akár mehetne is haza, nem? 
– Igen, akár, de azért inkább maradok – váltóban is szeretnék bizonyítani, meg az esti fináléban is. Amúgy ha valaki nekem néhány hete azt mondja, hogy már az előfutamban megúszom az olimpiai A-szintet, nem hittem volna el.

– Ebben az is közrejátszott, hogy az áprilisi országos bajnokság után elköszönt edzőjétől, Kovács Ottótól, és Hutkai Dániellel dolgozik immár? 
– Minden bizonnyal – többen megjegyezték, hogy sokkal mosolygósabb vagyok, és én magam is érzem, hogy jobb kedvvel megyek edzésre is. Persze, ebben az eredményben benne van az előző edzőm munkája, hiszen Kovács Ottóval tizenhárom évig dolgoztam együtt, ám az tény, hogy mentálisan jót tett nekem a váltás. (Kovács Erika – Belgrád)

 

 

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
7 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
10 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik