Póta Georgina az elődöntőben

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2003.11.01. 21:12
Címkék
Az ifjúsági Pro Tour-versenysorozat Malajziában zajló döntőjében továbbra is szenzációsan szerepelnek a magyar fiatalok. Közöttük is elsősorban a statisztikás Póta Georgina, aki a verseny első, körmérkőzéses szakaszának 9 öszszecsapásán 7 győzelmet szerzett, s mivel az ugyanennyi skalpot begyűjtő kínai Csang Csen-csent is legyőzte, ezért az egymás elleni eredmény alapján az első helyen jutott tovább.
Ez azt jelentette, hogy egyeneságon jogot szerzett az elődöntős szereplésre (erre az 1. és a 2. helyezetteknek volt lehetőségük, míg az első szakaszban a 3-6. helyen záró versenyzőknek még egy meccset kellett játszaniuk a négy közé jutásért), ahol vasárnap az ugyancsak nagyon jól szereplő soltvadkerti Ambrus Tímeát verő román Neculával mérkőzik majd. A fiúknál Jakab János drámai körülmények között vérzett el. Az alapszakasz utolsó fordulójában 4:3-ra kikapott a tajvani Vu Csi-csitől úgy, hogy a döntő szettet a legminimálisabb különbséggel, 12:10-re veszítette el, ezért nem a 2. hanem a 3. helyet szerezte meg, s játszania kellett a négy közé jutásért. Ellenfele a kínai Li Hu volt, akit az alapszakaszban már 4:1-re legyőzött, ám az ázsiainak sikerült visszavágnia, így Jakab végül nem tudta beverekedni magát a legjobb négy közé. ITTF ifjúsági Pro Tour-döntő, Genting
Fiúk. Jakab–Bobillier (francia) 4:2 (6, –5, 8, 7, –9, 3), Jakab–Li Hu (kínai) 4:1 (–8, 4, 6, 3, 7), Jakab–Tsuboi (brazil) 4:3 (–10, –8, 9, –6, 8, 8, 10), Vu Csi-csi (tajvani)–Jakab 4:3 (–3, –9, 2, –9, 9, 7, 10). Az első szakasz végeredménye: 1. Apolonia (portugál) 8 győzelem, 2. Vu Csi-csi 8, 3. Jakab 7, 4. Li Hu 6, 5. Tsuboi 4, 6. Matsumoto (brazil) 4, 7. Bobillier 4, 8. Axelqvist (svéd) 3, 9. Csaba (kanadai) 1, 10. Peng Jia Ping (malajziai) 0. Az elődöntőbe jutásért. Li Hu–Jakab 4:0 (10, 2, 12, 3), Matsumoto–Tsuboi 4:1 (6, –9, 4, 3, 7)
Lányok. Póta–Smistiková (cseh) 4:2 (–11, 9, –9, 3, 4, 4), Ambrus–Csia Csün (kínai) 4:2 (10, –9, –9, 5, 9, 8), Póta–Fan Xiao Jun (malajziai) 4:0 (6, 2, 4, 5), Smistiková–Ambrus 4:1 (7, 5, –8, 11, 3), Póta–M. Rohr (német) 4:0 (7, 4, 4, 3), Ambrus–Fan Xiao Jun 4:0 (8, 7, 12, 3), Póta–Csang Csen-csen (kínai) 4:1 (3, 9, –4, 9, 8), Ambrus–M. Rohr 4:2 (–10, 8, 7, 9, –10, 9). Az első szakasz végeredménye: 1. Póta 7, 2. Csang Csen-csen 7, 3. Csia Csün 6, 4. Necula (román) 6, 5. Smistiková 5, 6. Ambrus 4, 7. M. Rohr 3, 8. Vacenovská (cseh) 3, 9. Fan Xiao Jun (malajziai) 2, 10. Silbereisen (német) 2. Az elődöntőbe jutásért. Necula–Ambrus 4:1 (7, 6, 7, –5, 6), Csia Csün–Smistiková 4:2 (–7, 8, –10, 8, 5, 7)
Legfrissebb hírek

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
12 perce

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
15 perce

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
45 perce

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
58 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
1 órája

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik