6 kérdés - 6 válasz: Karakas Hedvig

2006.06.27. 03:11
Címkék
Tizenhat éves, és véghezvitte azt a bravúrt, hogy a 7. ifjúsági cselgáncs Európa-bajnokságon megvédte tavalyi elsőségét. A Wadokai 52 kilóban versenyző sportolója ellentmondást nem tűrően haladt a döntő felé, és a fináléban sem tévesztette el a lépést. Fantasztikus sorozatot produkált, valamennyi mérkőzésén ipponnal kerekedett ellenfele fölé!
Karakas Hedvig
Karakas Hedvig
Karakas Hedvig
Karakas Hedvig
– Melyik volt a nehezebb, kiharcolni vagy megvédeni az elsőséget?
– Egyik sem volt könnyű, hiszen minden évben kemény a mezőny. Most is nagyon sokan pályáztak a dobogóra. Ráadásul nehezen melegedtem be, és csak a végére sikerült elérnem az „üzemi hőfokot”. A legnehezebb dolgom az orosz Valkova ellen volt, csak karfeszítéssel sikerült megadásra késztetnem.

– Nyomasztott, hogy a legfőbb esélyesnek kiáltottak ki?
– Egy kicsit zavart, de igyekeztem nem odafigyelni a szirénhan-gokra. Félretettem minden külső tényezőt, csak a feladatra koncentráltam.

– Mióta cselgáncsozol?
– Hat évvel ezelőtt kezdtem. Jelenleg Kovács Gábor a mesterem, ő foglalkozik velem. Január óta szinte csak az Európa-bajnokság lebegett a szemünk előtt, minden versenyt ennek rendeltünk alá. Előttem áll még a junior-kontinensviadal, valamint a világbajnokság. Ezekre már sikerült kvalifikálnom magam.

– Mennyi esélyed lehet az idősebbek között?
– Azt gondolom, hogy mindenki legyőzhető, senkitől sem szabad megijedni. A közelmúltban Bécsben például diadalmaskodtam egy juniorválogatón, s ez önbizalommal vértezett fel.

– Melyik iskolába jársz, hogyan tanulsz?
– A Széchenyi István Gimnáziumban 11/D-s leszek szeptembertől a biológia–idegen nyelv tagozaton. 4.8 az átlagom, ebben az évben megpályázom a Jó tanuló, jó sportoló címet. Szerencsére nagyon sokat segít az iskola igazgatója, így össze lehet egyeztetni a tanulással a sportolást.

– Volt nagy ünneplés a sikert követően?
– Sokan gratuláltak, megveregették a vállam. Ennyi.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
1 perce

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
22 perce

Folytatódik a mérkőzés!

Foci vb 2026
34 perce

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
49 perce

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
1 órája

Nagyon megéri inni! – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman a kiesés után távozik a holland válogatott éléről

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik