Elhunyt Katona András, olimpiai bronzérmes, fair play díjas vízilabdázó

2026.03.05. 18:09
Csütörtökre virradóan 88 éves korában elhunyt Katona András olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok vízilabdázó – közölte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
Katona András 1938–2026 (Fotó: NOB)

Katona az ötvenes évek közepétől a hetvenes évek közepéig a BVSC, majd a Vasas vízilabdázója volt, a válogatott tagjaként az 1960-as római olimpián volt harmadik, kétszer nyert Európa-bajnokságot, valamint főiskolai vb-ezüstérmesnek és Universiade-győztesnek mondhatta magát, utóbbi viadalon úszásban is a dobogó középső fokára állhatott.

Katona András sportolói pályafutása után is maradt a medence szélén, edzőként és szakosztályvezetőként is dolgozott korábbi klubjainál és az Orvosegyetem SC-ben.

Közlekedésmérnöki diplomáját kamatoztatva a kilencvenes évek elején a Közlekedési Múzeum főigazgatójának nevezték ki, de előadott a Budapesti Műszaki Egyetemen és a győri főiskolán is, ahol docensként tanszéket is vezetett.

Katona András idén januárban vette át a Kamuti Jenőtől Fair Play a sport szolgálatában diploma elismerést. Az egykori kiválóságot a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
2026.09.23. 13:35

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51