Anglia: Valdés megkapta első gólját az MU kapusaként - videó

Vágólapra másolva!
2015.01.26. 22:35
Ha nem is az első csapatban, de bemutatkozott a Manchester Unitedben a Barcelona korábbi kapusa, Víctor Valdés, aki az U21-es együttesben lépett pályára. Az MU korosztályos legénysége 2–1-re legyőzte a Liverpool tartalékjait.

A Manchester United kezdőjében Valdés mellett többek között Marnick Vermijl, Paddy McNair, Tyler Blackett, Anderson és Jesse Lingard is helyet kapott, akiket már az első csapatban is megismerhettünk.

A „vörös ördögök” bő fél óra után Nick Powell góljával szerezték meg a vezetést, az első félidő hajrájában azonban Jerome Sinclair találatával egyenlítettek a vendégek. A Liverpool támadója a tizenhatoson belül átvette a labdát, majd kilőtte a rövid alsó sarkot. Láttunk már ehhez hasonló lövést, amelyből nem született gól, de Valdés nyakába sem illik sózni a találatot. A spanyol kapus a középkezdést megelőzően csípőre tett kézzel és fejét csóválva fejezte ki bánatát.

Sokáig azonban nem kellett búslakodnia, mert a hazaiak McNair második játékrész elején szerzett találatával otthon tartották a három pontot.

Az MU korosztályos csapata a negyedik helyen áll az U21-es bajnokság egyes csoportjában.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik