Gyász: lefutotta a maratonit, majd másnap meghalt

MTI MTIMTI MTI
2013.11.06. 11:18
Huszonötödik alkalommal teljesítette a New York Maratonit az amerikai Joy Johnson, a vasárnapi futás azonban végzetesnek bizonyult a 86 esztendős futó számára, aki másnap meghalt.

Az egykori tornatanárnő 7 óra 58 percen belüli idővel ért célba úgy, hogy nem sokkal a fél táv megtétele után elesett, fejét beütötte, s arcsérüléseket szenvedett. Ám nem adta fel, hanem folytatta és be is fejezte a versenyt. Kórházi kivizsgálásra azonban nem volt hajlandó a maratoni után sem, sőt másnap reggel még interjút adott. Ezt követően azonban összeesett, a Bellevue Kórházban pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

„Boldogan távozott – nyilatkozta lánya, Diana. – Nemegyszer mondta, hogy futás közben akar meghalni…”

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
15 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54