Barangolás a magyar futball rejtett tájain
Szinte egyszerre szembesült Lábatlan két labdarúgója télen a kegyetlen diagnózissal, mindkettejük agyában daganatot találtak. Azóta a 41 éves Kis Sándort és unokatestvérét, a 19 éves Marosvölgyi Jánost sikeresen megműtötték, kitartóan reménykednek a teljes gyógyulásban. “Lábatlanban visszavárják Sanyit és Janikát” bővebben
Harmincnyolc év alatt egy meccset hagyott ki idősb Horváth László, az autószerelő-galambász, aki apjától örökölte, fiának adta át az egerszóláti futball szervezését. Különleges családi történet a Heves megyei faluból, félbeszakított nászúttal, kórházi szökési kísérlettel és lebombázott csillárral.
Pazar környezetben, a Balaton-felvidék hegyeinek ölelésében játszik Badacsonytomaj csapata. A Lesenceistvánd-Uzsa elleni megyei mérkőzést az 1999-es BL-döntőt idéző dráma kísérte, és a végén választ kaptunk a szőlőföldek alatt különösen aktuális kérdésre is: sör vagy bor? “Dráma a badacsonyi szőlőhegy alatt” bővebben
Út a móravárosi szegénynegyed és a Cserepes sor ínséges világából az Aranycsapatba: a tavaly elhunyt MTK-szélső, Sándor Károly gyökereit kerestem Szeged külvárosában. A Klauzál téri hordár, a cigányok lakta hosszú ház és az átigazolási díjból épített fatribün igaz története. “A Cserepes sor mezítlábas királya” bővebben
Nem jött el az ellenfél, az öttömösi játékosok a spárgaföldeken dolgoznak, így a Csongrád megyei IV. osztályú Ópusztaszer ölébe hullott a három pont. Sovány vigasz a települést megtépázó, háztetőket lebontó, kispadokat felborogató, félelmetes vihar után. A helyi csapatot az Árpád vezér TSZ egykori sofőrje alapította, és a falubeliek honfoglaló őseink nevezetes földjén, a híres tanyavilág közepén azóta is hétről hétre futballoznak. Feltéve, hogy van ki ellen. “Futball a honfoglalók nyilai árnyékában – videóval!” bővebben
Solti látogatás az Olaszországot meghódító edző, a tragikus sorsú, Auschwitzban elhunyt Weisz Árpád gyökerei nyomában. A kisváros emlékei a zsidó temetőből, a valamikori 588. számú házból és a református templom tornyából. Helyszíni riport, különleges dokumentummal: itt a legendás edző születési anyakönyvi kivonata. “Az 588. számú ház titkai” bővebben
Interjú Károlyi György párizsi nagykövettel, aki Franciaországból visszatérve felújította és kulturális találkozó központtá alakította családja fehérvárcsurgói kastélyát. A falu pályáját az államosítás után a kastélyparkba telepítették, és a műemlékvédelem évtizedes tiltakozása ellenére a mérkőzéseket azóta is ott játssza a csapat. A parkrekonstrukció azonban új helyzetet teremtett, a grófot pedig szokatlan kihívás elé állította: a kiköltöztetéssel együtt új pályáról kell gondoskodnia, hogy ne maradjon otthon nélkül a Fejér megyei II. osztályban szereplő Fehérvárcsurgó.
Az arisztokrata világ és a megyei labdarúgás gyönyörű találkozásának színhelye Fehérvárcsurgó: a 19. században épült Károlyi-kastély parkjában játssza mérkőzéseit a falu Fejér megyei II. osztályban szereplő csapata. A csodálatos fekvésű pálya utolsó heteit éli, hamarosan 240 millió forintos parkrekonstrukció áldozata lesz.
Magyarország első utánpótlás-kollégiuma működött Pacsán, az egykor ifjú tehetségektől nyüzsgő épület négy éve lakatlan kísértetkastély. Helyszíni riport.
Az első világháború előtt Magyarország egyik legszebb tribünjének számított a kolozsvári falelátó, amelyet – bármily hihetetlen – mind a mai napig meg lehet csodálni. Csak éppen nem az erdélyi nagyvárosban, hanem a közeli faluban, Aranyosgyéresen…
„Stadionul Mechel” – hirdetik a kopott betűk a kékre festett, tömör, lelakatolt vaskapu fölött. Gondnok, portás, csöngő sehol, odabent három korcs kutya cincál valami húsmaradékot. Csupán a bejáratra ragasztott üzenet tanúskodik életről: sport iránt érdeklődő hat–nyolcéves gyermekek jelentkezését várják fociedzésre. A kapu résein azonban be lehet lesni, és a betonkerítéssel körülvett sporttelep közepén bizony ott magasodik teljes szépségében a kárpát-medencei futballépítészet gyöngyszeme, az aranyosgyéresi fatribün.
Vagy helyesebb így mondani: a kolozsvári. Elvégre évszázados fennállása első felében a harmincöt kilométerre fekvő erdélyi nagyvárost ékesítette az ódon hangulatú nézőtér, amelynek története a maga nemében egyedülálló. A Ferencváros 1911. februárjában átadott, faszerkezetes Üllői úti stadionjának mintájára, a legapróbb részletekre is odafigyelve tervezte Kovács Gyula építész. A Sétatér mögött, az egykori tűzifatelepen kialakított pálya a korabeli Magyarország egyik legmodernebb sportlétesítményének számított, az ezerötszáz férőhelyes tribün alatt kialakított öltözőkben például meleg vizes zuhanyzó is szolgálta a játékosok kényelmét. A nap pedig sem délelőtt, sem délután nem sütött a futballisták szemébe, ugyanis Koncz Rudolf korabeli labdarúgó személyes tapasztalatain alapuló kérésére a pályát észak-déli irányban alakították ki (hol voltak akkor még a vonatkozó UEFA- és FIFA-ajánlások!).
Kolozsvárt az ezerkilencszázas évek elején virágzó sportkultúra jellemezte – ennek nemzetközileg jegyzett bizonyítéka Somodi István magasugró 1908-as olimpián nyert ezüstérme –, a város megérett egy tisztességes, megfelelő méretű lelátóval ellátott atlétikai és futballstadionra, és az 1911. szeptemberi megnyitó mérföldkő volt a későbbi nagy sikerek felé vezető úton. Ha a futballt nézzük, a sporttelep aranykorát a második világháború idején élte, amikor az 1941-es felújítást követően otthont adott a magyar bajnokságba betagozódó Kolozsvári Atlétikai Club NB I-es mérkőzéseinek, így az 1943–1944-es idény bronzéremmel végződő diadalmenetének (ugyanabban a szezonban a Ferencváros elleni, elveszített Magyar Kupa-döntő kolozsvári visszavágóját a semlegesnek számító KEAC-pályán rendezték tízezer néző előtt).
Aztán változtak az idők, Kolozsvár újra Cluj lett, a Kolozsvári Atlétikai Club szép csendben megszűnt, és az ötvenes évek végén úgy döntöttek a városvezetők, hogy a míves falelátó sem illik a román szocreál építészeti vonalba. Szétszedték, lebontották a régi tribünszerkezetet, a kiugró elemekkel tagolt, valódi ácsremeknek számító tetőt, a sokat látott tartógerendákat és -oszlopokat, a nézőtéri lépcsők elé épített, díszes fakerítést. Kellett a hely a modern betonteknőnek, az Universitatea csapata számára emelt új városi stadionnak, amely aztán 1960-tól több mint ötven évig szolgált komor színhelyéül a román első és másodosztály között ingázó együttes küzdelmeinek, hogy aztán 2011-ben átadja a helyét a felesleges stadionberuházás monumentumának, a hétről hétre maroknyi U-szurkolót magába szippantó harmincezres gigaarénának.
Hogy mi lett a régi falelátóval? A régió futballviszonyait ismerve szinte mesébe illő módon megmaradt, elemeit máig nem tisztázott ötlettől vezérelve átszállították annak idején Aranyosgyéresre, és mint egy legovárat, újra összerakták. Sajnos nem az eredeti formájában, jó néhány értékes fadarab „lepotyoghatott” a teherautókról, ráadásul a költözés után már nem vesződtek a díszes részletek helyreállításával sem.
Ám ha kisebb, egyszerűbb is a réginél, a tribün őrzi száznégy éves őse vonásait, jellegét. A hivataltól műemléki védettséget kapott, és ügyének felkarolására Killyéni András kolozsvári sporttörténész tavaly minikonferenciát szervezett, ami azért is lényeges, mert a megszűnt aranyosgyéresi sodronygyárral együtt a sporttelepre is rátenyerelő gyanús orosz vállalat nem tűnik felelős gazdának. Kár lenne, ha veszendőbe menne a századelő magyar futballjának csodálatosan megmaradt emléke.
Néptáncos szabadrúgás Buzsákon, a somogyi faluban, ahol az országos hírű népművészet és az országos szinten még felfedezésre váró futballélet összefonódik. A Somogy megyei II. osztályban szereplő csapat Balatonszárszó elleni bajnoki mérkőzésén kiderült, nemcsak hímzett terítő létezik…
Nincs futballban jártas ember Békés megyében, aki ne hallott volna még Bözsi néniről, vagy ahogy a magyarbánhegyesi asszonyt a pályák mellett emlegetik, kiabálós Bözsi néniről. Alakját legendák övezik, felvágott nyelvéről, esernyős bírókergetéseiről megyeszerte történetek sora kering. A 76 éves, csupa tűz „szurkolóboszit”, Farkasné Jakab Erzsébetet otthonában kerestem fel, hőstetteiről kérdezni sem kellett.
“Kiabálós Bözsi nénitől rettegnek a bírók – videóval!” bővebben
Az elitfutball becelofánozott, reklámmal körbetekert csúcstermékei garantált minőséget kínálnak. A falusi foci annál sokkal többet.
Tanulságos történet Mracskó Mihályé: a Békéscsaba és a Győr egykori 25-szörös válogatott játékosa pályafutása után két lábbal érkezett a földre, ismeri a munka becsületét. Békéscsabán dolgozik hentesként, és 46 évesen szülőfalujában, Végegyházán futballozik. Apjának, Misi bácsinak szerencsére nem lett igaza: az öreg annak idején kukoricaízikkel csapott fia lábára, amikor a sok futball a tanulás rovására ment, mondván, úgysem lesz belőle válogatott futballista… Videoportré.
Mracskó Mihály az NB I-es futballévek után visszatért eredeti szakmájához: hentesként dolgozik gyerekkori barátja békéscsabai húsüzemében, a Mezőkernél. Hétvégénként pedig szülőfalujában, Végegyházán, a Békés megyei III. osztályban szereplő csapatban játszik. A 25-szörös válogatott hátvéd, a Békéscsaba és a Győr egykori meghatározó alakja 46 évesen is bírja, sőt ha kell, lapátot, talicskát ragad, és futballpálya építésében is segít. Végegyházán tavaly kellett – a faluban 35 évnyi futballszünet után indult újra útjára a labda.
Hihetetlen történet Zala megyéből: a sportgyűlölő főagronómus és a helyi tsz 1973-ban szó szerint kihúzta a talajt a helyi csapat lába alól.
Megrázó történet a vajdasági település, Bezdán fekete napjáról, az 1944. november 3-i vérengzésről: a jugoszláv partizánok a falu népét a pályára terelték, a férfiakat a határban tömegsírba lőtték, elsőként a futballcsapat tagjait. Aki túlélte, társai sírját ásta. Helyszíni riport.
Indul a futballhétvége Zalában: asszonyok–lányok meccsel hangol Vindornyaszőlős a férfi csapat Kehidakustány elleni megyei III. osztályú bajnokijára. Vagy úgy is fogalmazhatunk, a férfiak igyekeznek méltó utómeccsel bearanyozni a hölgyek csúcsrangadóját.
Meccsek a magyar csúcsokon: a SZOT-üdülő legendás galyatetői derbijeitől a bükkszentkereszti sziklarobbantásig. Futballélet az ország tetején.
Ságújfalu–Mátraverebély, megyekettő, Nógrád. Nem kell félni.