csupasport bannerhátsófüves banner

Kérdőjelek után pályacsúcsot ért el a kedvenc versenyén

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.07.01. 16:44
null
Dudok Edit 19 óra 10 perces idővel női pályacsúcsot elérve győzött a Mátra 115-ön a hölgyek között.

A tavalyi Mátra 115-ön szeretett bele végérvényesen a terepultrába, most pedig női pályacsúccsal győzött ugyanezen a versenyen. Gyanítom, eléggé kedveli az eseményt.

Egyrészt a szervezés miatt is nagyon szeretem a Mátra 115-öt, másrészt a terepviszonyok pont nekem valók. Eléggé szintes és hosszú, amelynek a végén pont jó iramban tudok menni. Egyértelműen ez a kedvenc eseményem – mondta a Csupasportnak Dudok Edit.

Előzetesen milyen célt tűzött ki maga elé?

Mivel az elmúlt fél évben mentálisan mélypontra kerültem, csupán azt, hogy végigmenjek. Az elmúlt időszakban több versenyen is menet közben szálltam ki, félbehagytam, mert elveszett a motiváció. Egyszerűen feleslegesnek tartottam az egészet, de olyan is előfordult, hogy fizikálisan összeomlottam menet közben. Ezek pedig elvették a kedvemet, s elgondolkoztam, lehet nem nekem való ez az egész… Szóval, mindenféle terhet és nyomást levettem magamról, csak egy könnyed kirándulást akartam, ami nagyrészt megvalósult. A végére viszont bekapcsolt a versenyszellem, láttam, hogy van esély az aranyéremre, amit meg szerettem volna szerezni. 

 

Milyennek értékelné ez a száztizenöt kilométert?

Próbáltam a pulzusomat lenn tartani, és egyáltalán nem néztem az időmet. Az volt bennem, hogy a tavalyi eredményemhez képest biztosan jó másfél órával lassabb vagyok. Szerencsére nem volt olyan meleg, mint egy esztendővel ezelőtt, de a hűtésre és a jegelésre most is figyelni kellett. Bottal mentem, a lábaimat épnek, az izmaimat könnyednek éreztem. Nem volt mélypontom, a végére kezdett nehézzé válni, de elhatároztam, hogy amit tudok, azt még beleteszek a hajrában. Amikor pedig láttam, hogy első is lehetek, mindenképpen meg akartam szerezni a pozíciót. Mondhatom, hogy vérszemet kaptam, s be kell valljam, élveztem. Sikerült jól tartalékolnom. Kilencvenhét kilométernél láttam, hogy az első helyen lévő lány üldögél és rossz a gyomra. Ekkor még szűk húsz kilométer hátra volt, én pedig jó állapotban érezem magam, rá tudtam még tenni egy lapáttal. Bevallom, a vége már nem esett jól, a térdeimet egy kicsit éreztem, de nem sérülés miatt. A célba érkezésemkor aztán csupa pozitív gondolat fogott el, és az ugrott be, hogy ez mégis nekem való. Erősnek éreztem magam, és nagyon örültem a pályacsúcsnak. Érdekes, tavaly is sikerült megdöntenem, most pedig sokáig a hetedik helyen haladtam, de akkor is azt kívántam, hogy mindegy kicsoda, de valaki javítsa meg az egy évvel ezelőtti időmet. Végül én lettem az…

Mi jelentette a legnagyobb nehézséget?

Beleállni a végén. Nagyon erőltetettnek éreztem, de nem hagyhattam elszalasztani a lehetőséget. Tudtam, hogy a lelki békémnek annyi, és egy kicsit erőteljesebb kirándulás lett belőle…

Ez a győzelem elhitette önnel, hogy mégis van keresnivalója az ultrafutásban?

Ez az eredmény egyértelműen fellelkesített és nagy motivációt ad a jövőre. De óvatosan akarom csinálni, tavaly hét száz kilométeres vagy annál hosszabb versenyt halmoztam fel, és a fejemet sem találtam… Most okosabban szeretném, az biztos, hogy idén nem lesz hét százasom. Ősszel szeretnék még egyet, és jó az esély rá, hogy az a bolgár Pirin Ultra lesz. A kedvem mindenesetre megjött hozzá. 

Borítókép: Mátrabérc Trails

 

Legfrissebb hírek

Blaskó Mihály örül, hogy barátjával élhette át élete egyik legnagyobb élményét

Csupasport
Tegnap, 18:05

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
2026.06.29. 16:17

Motivációs problémával érkezett, bronzéremmel távozott Balatonfüredről

Csupasport
2026.06.27. 16:58

Ferenczi István második lett a himalájai ultraversenyen

Csupasport
2026.06.25. 13:23

Elérte célját – győzött az Ultra-Trail Hungary leghosszabb távján

Csupasport
2026.06.24. 16:44

Revansot vett a legnehezebb priváton – megvan az UTT is!

Csupasport
2026.06.23. 14:51

Meglepődött magán a hajrában – ezüstérmet nyert az Európa-kupán

Csupasport
2026.06.22. 18:44

Motiválta a győzelem lehetősége – meg is szerezte az aranyérmet

Csupasport
2026.06.21. 16:58
Ezek is érdekelhetik