E-sport: hosszú idő után újra lesz magyar csapat a FIFA-ban – hivatalos

V. J.V. J.
2021.09.09. 21:12
null
A Ferencváros benne lesz a FIFA 22-ben (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros bekerül az EA Sports FIFA-sorozatának legújabb kiadásába, a FIFA 22-be – közölte a zöld-fehér klub hivatalos honlapján. Ezzel a FIFA 2000-et követően ismét lesz magyar csapat a játéksorozatban.

Az MTK és az Újpest volt az első két magyar csapat, amely a FIFA-sorozatban szerepelt (bár játékoskereteik csak részben voltak valósak): a két gárda együtt a FIFA 99-ben volt benne, utóbbi pedig a FIFA 2000-be is bekerült– azóta viszont legfeljebb a rajongók által készített nem hivatalos DLC-k segítségével játszhattak hazai klubokkal a játék szerelmesei.

Most hosszú idő után ismét szerepelni fog a játékban egy magyar klub: a 2019–2020-as idény óta minden idényben nemzetközi kupa csoportkörébe jutó Ferencváros helyett kapott a 2021. október elején megjelenő FIFA 22-ben. Üröm az örömben, hogy játékipari hírek alapján más magyarországi együttes nem lesz majd a játékban, így magyarországi összecsapást nem lehet majd játszani a zöld-fehérekkel, magyaros rangadót pedig egyedül a román bajnokságban szereplő Sepsi OSK ellen lehet majd vívni.

A Ferencvárosra az egyéb területek (Rest of the World) csapatai között lehet majd rátalálni a FIFA 22-ben, a karrier módban pedig más országok bajnokságába áthelyezve lehet majd irányítani klubot.

EGY KIS „MÚLTIDÉZÉS”: KÉPZELETBELI MILAN–MTK BL-DÖNTŐ A FIFA 2000-BŐL

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29