Gyász: elhunyt Buda István, a MOB korábbi elnöke

MTI MTIMTI MTI
2013.09.26. 09:59
Nyolcvanhét éves korában hosszú, súlyos betegség után elhunyt Buda István, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egykori elnöke.

A gyászhírt özvegye közölte a MOB-bal.

Buda István 1964 és 1978 között a Munkaügyi Minisztérium miniszterhelyettese volt, 1978-ban munkaügyi államtitkár lett. 1981 és 1986 között vezette a MOB-ot, egyben az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöki tisztét is ellátta. Ő jelentette be, hogy a magyar sportolók távol maradnak az 1984-es Los Angeles-i nyári ötkarikás játékoktól.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrendjének egyik magyar kitüntetettje, a díj ezüst fokozatát 1985-ben kapta meg.

Temetéséről később intézkednek.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
17 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29