El: legalább 3.4 milliárd forintot keresett idei kupaszereplésével az FTC

2021.12.10. 13:43
null
Az FTC győzelemmel búcsúzott az Európa-ligától (Fotó: Tumbász Hédi)
Ismét jelentős pénzdíjat szerzett a labdarúgó Európa-ligában nyújtott szereplésével a Ferencváros, az idei teljesítménye anyagilag hasonlóan kifizetődőnek tűnik, mint a 2019–2020-as csoportkör.

 

Két éve a bejutásért járó összeg mellett négy döntetlenért és egy győzelemért vehetett fel pénzt, így a közvetítési díjakból származó, valamint az UEFA-együttható alapján járó pluszbevétellel együtt 4.66 millió euróval (kb. 1.7 milliárd forinttal) gazdagodott. Erre rájött a selejtező során gyűjtött pénz (1.14 millió euró, azaz kb. 417 millió forint). Ennél jóval többet, nagyjából 18.08 millió eurót (6.6 milliárd forint) kapott a Fradi tavaly a BL-szereplésért.

Az idén a bejutásért és a Leverkusen legyőzéséért összesen 4.26 millió euró (kb. 1.56 milliárd forint) bevételre tarthat igényt az UEFA-tól a klub, ám ez még nem tartalmazza a közvetítési díjak és az együttható után járó összeget. Szintén nincsen benne a Bajnokok Ligája rájátszásának eléréséért járó 5 millió eurós (1.83 milliárd forintos) díj, amely pénzügyileg hatalmas különbséget jelentett a Bajnokok Ligája kvalifikációjából érkező, illetve az Európa-liga selejtezőjéből a főtáblára kerülő egyesületek között. A képet némileg árnyalja, hogy a koronavírus-járvány miatt az UEFA egy minimális összeget levon ezekből a díjakból.

Legfrissebb hírek

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
4 órája

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

Az utolsó másodpercekben szerzett góllal nyert az FTC a CSM Bucuresti ellen

Kézilabda
2026.10.03. 17:38