Szembejött a VAR – Bobory Balázs jegyzete

2022.12.03. 23:06


Edinson Cavani nem tudta visszafogni magát, képtelen volt leplezni indulatait, és amikor a Ghána elleni 2–0-s, végül semmit sem érő győzelem után bevonult az öltözőbe, nemes egyszerűséggel feldöntötte azt a monitort, amelyen a játékvezető a kétes eseteket nézte vissza a VAR-rendszernek köszönhetően.
Edinson Cavani nem tudta visszafogni magát, képtelen volt leplezni indulatait, és amikor a Ghána elleni 2–0-s, végül semmit sem érő győzelem után bevonult az öltözőbe, nemes egyszerűséggel feldöntötte azt a monitort, amelyen a játékvezető a kétes eseteket nézte vissza a VAR-rendszernek köszönhetően.

Uruguay nem mindennapi körülmények között bukott el, a dél-amerikaiak hiába nyertek, legalább még egy gól kellett volna nekik a tizenhat közé kerüléshez, ennek jegyében két jogosnak tűnő büntetőt kértek számon a mérkőzést vezető német Daniel Sieberten. Miközben a spori az első félidőben az óriásit homorító ghánai játékos esésénél tizenegyest adott – bár azt kihagyták az afrikaiak.

Teljesen megértem Cavaniék dühét, harmincöt éve vagyok igazolt labdarúgó, számtalan esetben történt igazságtalanság velem és aktuális csapatommal, néhány esetben pedig szándékos rosszindulatot is felfedeztem a játékvezetői ténykedésben. Olyan időkben és osztályokban futballoztam és játszom ma is, ahol nincs technika, a játékvezetők magukra, az érzékszerveikre és a megérzéseikre vannak utalva, így – jobban átgondolva – sokkal inkább megbocsáthatók a tévedéseik, hiszen valóban egy pillanat alatt, egyetlen aspektus alapján kell ítéletet hozniuk, nyilvánvaló a hibázás lehetősége.

A legmagasabb szinten közreműködő bírók viszont immár olyan technikai segítséget kapnak, amelynek köszönhetően elvárható lenne, hogy megfelelő döntés szülessen. Ám azt látjuk ezen a világbajnokságon, hogy gyakran a pályán ténykedő 3+1, illetve a stúdióban ülő négy-öt sporttárs a rengeteg kameraállás és ultramodern vonalazó szoftverek segítségével sem képes tisztességes, korrekt elhatározásra jutni.

És ha régen elkapta a pulykaméreg a futballistát, mert a játékvezető szerinte hibásan ítélt, mit élhettek át Cavaniék egy világbajnokság sorsdöntő mérkőzésén, amikor a lassítások után is egyértelmű szituációknak tűnő esetekben nem a nekik kedvező és kijáró ítélet született.

Amíg a futballpályán a játékvezetőnek eszközei vannak fegyelmezni, rendre utasítani a játékosokat, addig a labdarúgók kénytelenek lenyelni dühüket, tehetetlenek, ha igazságtalanság éri őket, és ha nem akarnak hosszú heteken át eltiltás miatt bűnhődni, be kell vinniük az indulataikat, a feszültséget az öltözőbe.

Cavani nem ért be odáig, „szembejött” a VAR-eszköz, hát lebontotta.

Szerintem az egész rendszerrel ugyanígy kellene tenni...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
23 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12

Pótcselekvés – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.21. 23:58
Ezek is érdekelhetik