(A cikkben Dömötör Csaba/Nemzeti Sport friss fotói mellett számos archív felvételt közlünk, melyeknek forrása: Balatonfüred, Lipták Gábor Városi Könyvtár, Helytörténeti Gyűjtemény – Simon Gyula hagyatéka)
Utánajártunk a legendának, amely szerint a füredi parton játszották először Magyarországon a britek játékát. Megidézzük a sportág importőreként emlegetett Richard Young angol hajógyár-alapító alakját és a település korai futballtörténetének furcsa epizódjait. A 2026-os veszprémi kiállítást felvezető, Balaton-környéki Hátsó füves-riportsorozat friss epizódjában Balatonfüred futballmúltjában merülünk el.
Balatonfüred a magyar labdarúgás Vereckei-hágója, a tóparti településen tört be a Kárpát-medencébe a britek ősi játéka, egyszerűbben mondva itt játszották az első mérkőzést a 19. századi Magyarországon – ezt állítja egy 2024-ben megjelent sporttörténeti munka. Ha az 1879 és 1885 közötti évekre datált Balaton-parti ősfutballozás története helytálló, az információ alapvetően írja felül mindazt, amit a futballjáték hazai megjelenésének lehetséges változatairól és a világ legnépszerűbb sportágának magyar gyökereiről eddig tudtunk. Azonban éppen a kérdés súlya miatt nem árt az óvatosság.
Burka Tibor, a balatonfüredi sporttörténet kutatója, a város sportéletének régi szervezőalakja, a vegyészmérnök vézettségű sportkrónikás, a Nemzeti Sport tudósítója tavaly jelentette meg monumentális, 400 oldalas kötetét A balatonfüredi labdarúgás története címmel. Az időzítés nem volt véletlen, centenáriumát ünnepelte a helyi futballcsapat, a Balatonfüredi Sport Club alakuló közgyűlését ugyanis 1924. szeptember 17-én tartották. A fényes évfordulós ünnepség keretében hírverő mérkőzésen pályára lépett szeptemberben Füreden a Ferencváros, és a sportág helyi fejlődéséről szólva Borbola Bence, a Nemzeti Sport munkatársa akkori cikkében fel is hívta a figyelmet a fent említett különleges 19. századi mozzanatra.
Nézzük meg közelebbről Burka Tibor tézisét! Amikor könyve 15. oldalán Richard Youngról, a balatonfüredi hajógyár angol alapítójáról szól, egykori egyetemi testnevelő tanára, Sipőcz József kutatásaira hivatkozva így fogalmaz: „Vitorlásokat építeni jött ide, de szabadidejében nagyon szívesen hódolt a testedzésnek. Vitorlázott, tornázott és kiválóan bokszolt. Hozott magával mesterembereket és természetesen futball-labdát is, hiszen a labdarúgás rendkívül népszerű sportágnak számított a 19. századi Angliában. Richard Young idegen földön is szeretett volna hódolni egyik kedvenc időtöltésének, ezért – munkatársaival együtt – bevonták a játékba a helyieket, e furcsa játék iránt érdeklődőket, s már ekkor játszottak Füreden néhány kétkapus edzőmérkőzést.”
Tekintve, hogy a labdarúgás legelső ismert magyarországi emlékei az 1890-es évekből valók, az első szabályos mérkőzést pedig csak 1897-ben játszották Budapesten, érdemes alaposabban körbejárni a különös információt. Rögzítsük: korabeli írásos nyoma nem maradt az angliai vendégek korai Balaton-parti futballozásának. A forrásként hivatkozott Sipőcz József a Veszprémi Napló 1990. augusztus 17-i számában közölte ismereteit a témáról, a vonatkozó cikk egyébként a veszprémi labdarúgás lehetséges – szintén rendkívül korai – 1889-es kezdetére is kitért, egy hölgyektől elzárva rendezett rejtélyes „próbalabdázás” kapcsán.
A Sipőcz-szöveg inkább csak gyanakszik, vállaltan feltételezést közöl: „A megyei bölcső, vagy talán az országos is, valahol a Balaton északi partján, talán Balatonfüred környékén keresendő. Ez persze csak feltevés, de nagyon sok jel mutat arra, hogy nem járunk messze az igazságtól. A múlt század hetvenes éveinek végén, nyolcvanas éveinek elején gyakori vendége volt Fürednek, sőt Veszprémnek is Andrey Gosling angol főkonzul. Ő hozta 1879 év végén Balatonfüredre Richard Young londoni hajóépítőt, aki létrehozta a jelenlegi hajógyár elődjét. Az itt lévő angolok hívására rövidesen angol családok, sőt már 1882-ben angol sportoló csoportok jelentek meg a Balaton partján edzőtáborozás céljából. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy elképzeljük, a labdarúgás őshazájából érkező, a labdarúgást már jól ismerő sportemberek minden valószínűséggel megismertették környezetüket a labdarúgással.”
Nem zárható ki, hogy az elképzelt futballmisszióra valóban sor került, hiszen az 1880-as évek elején Angliában már valóban igen elterjedt játéknak számított a football, azonban konkrét bizonyíték híján a részletet felelőtlenség lenne a magyar futballtörténet első mozzanataként „szentesíteni”. De ki is volt a különös angol pionír, aki akár hazája furcsa játékával is megfertőzhette a magyarokat?
Részletgazdag és tanulságos fejezetet szentel Richard Young itteni működésének Wagner Imre A balatonfüredi hajógyár története (1881–1996) című kötetében. Itt olvassuk, hogy a hajókészítő üzemet korábban Southamptonban vezető brit vállalkozó 1879 decemberében jelent meg Balatonfüreden. A tervezett hajógyár felépítésében jól megfontolt, racionális érvek vezérelték, ám közben aligha függetlenítette magát a környékről szervett kedvező benyomástól: „A kerek templomtól rátekintett arra a csodálatos képre, melyet a Tihanyi-félszigettel együtt a balatoni panoráma nyújtott. Ahogyan a XIX. század közepén magához vonzotta a magyar szellemi élet legkiválóbb képviselőit, ugyanaz a környezet hatott a balatonfüredi hajógyártás megalapítójára is.” Letelepedésében és elindulásában pótolhatatlan segítséget nyújtott a területet kezdetben díjmentesen, 1883-tól pedig jelképes, 10 forintos évi bérleti díjért rendelkezésre bocsátó bencés rend. Munkaerőként főként a helyi ácsokból, famunkásokból átképzett hajóasztalosokra támaszkodott, ugyanakkor az intenzív szakmai és üzleti kapcsolat folytán rendszeresen megfordultak a műhelyben angol szakemberek is – ha valóban voltak balatonfüredi ősmérkőzések, az ő csomagjukban bújhatott meg az első futball-labda is. Richard Young váratlan és végleges 1885-ös angliai hazatérését bizonyos érdekellentétek, valamint a Stefánia Yacht Egylet arisztokrata tagjai körében tapasztalt ellenszenves légkör indokolhatták: „A Stefánia Yacht Egyletben összejött embereket ez idő tájt uralta a származási gőg. Az iparral és kereskedelemmel foglalkozó emberek lebecsülése. Növekedőben volt a cím- és rangkórság. A rendelők ilyen szellemű főnemesekből álltak, ami megnehezítette Youngnak a személyes kapcsolat kiépítését és fenntartását.”
Az angol alapító hajóépítő műhelyében a következő yachtok készültek 1880 és 1885 között: Bluerock, Mariska, Máry, Hableány, Nemlesz, Sárgarózsa, Jolánta I., Mosquitó, Szélvész, Olyannincs, Sió, Vészmadár, Came Cod. Tevékenysége nemcsak a balatoni hajózáson, de a Balaton-parti ipari fejlődésen, vállalkozói szemléleten és a hajógyári munkások mindennapjain is nyomot hagyott.
Emlékét őrzi egy szomorú, 1881-ből fennmaradt szeglet: füredi időszakában, tizenhat hónaposan, hörghurutban hunyt el lánya, akinek kovácsoltvas kerítéssel körülvett sírja még mindig áll az arácsi református temetőben. Ma is ápolják, rendben tartják, és a haláleset óta eltelt másfél évszázad sötét fordulatait ismerve ez önmagában felér a magyar földben nyugvó angol gyermek csendes csodatételével: a hajógyár mindenkori dolgozói – az aktuális társadalmi, politikai rendszertől függetlenül – vállalták és vállalják, hogy gondozzák a régi angol hajógyáralapító gyermekének, Dora Youngnak itt maradt sírját.
Néhány lépésnyire innen, az út túloldalán fekvő katolikus temetőben nyugszik Brinzey Aurél, a Balatonfüredi Sport Club alapító elnöke. Fekete márványsírjánál novemberi ottjártunkkor koszorúzást tartottak, megemlékező beszédében Burka Tibor méltatta a vezető tisztséget 1924-től 1935-ben bekövetkezett haláláig betöltő mecénás érdemeit. Igencsak kacskaringós életutat járt végig az 1868-ban Aurélu Brinzau néven, a bánsági Somosrévén született, román származású sportvezető, pályafutása során volt egyebek mellett a váci fegyház díjnoka, a lipótmezei tébolyda élelmezési tisztje, szertárnoka és ellenőre, a pestújhelyi munkáskórház gazdasági gondnoka, végül 1920-tól a balatonfüredi fürdő igazgatója.
A temetőlátogatás után a sportbarátok átsétáltak az Arácsi Népházba füredi borral, süteménnyel kísért kötetlen emlékidézésre, az ankét keretében sorra buktak elő a füredi futballélet anekdotakincsének kacagtató darabjai. Mivel a tömegsport szakosztály révén a pingpongosok ma is a Balatonfüredi Futball Club kötelékébe tartoznak, előállt az a különös helyzet, hogy a magyar veterán asztalitenisz-ranglistát sokáig vezető 66 éves Tóth József papírja szerint labdarúgó. A szakosztályvezető büszkén magyarázza, hogy negyven éve igazolta le a helyi ütőkirályt, optimista szellemben száz plusz egy évre szóló szerződéssel.
A szakosztályvezető persze maga Burka Tibor, az egykori futballkapus, aki ma már azt is vidáman meséli, hogy 1982-ben egy füredi edzésen durván rácsúszott nagyvázsonyi csapattársa, Kelemen István. Következett az operáció Pesten, a Karolina úti klinikán, a műtőasztalon pedig az is eldőlt, hogy Burka sporttárs pályafutásának vége. A kárvallott elmondása szerint nem mindenki bánta a kellemetlen fordulatot: „Nejem kirakta Kelemen István keretezett képét a konyha falára, és azóta is minden nap könnybe lábadt, hálás szemmel törölgeti. Igazi futballistafeleség…”
Kanyarodjunk vissza azonban a balatonfüredi labdarúgás első évtizedeihez! A téma példásan alapos és izgalmas feldolgozását kínálja Burka Tibor említett gigantikus munkája, amely az 1910-es évekkel kapcsolatban már hiteles tanúra is hivatkozik az 1980-as években meginterjúvolt Gőgös Sándor cipészmester személyében. Ő mesélt a Zsák Károly nevével fémjelzett 33 FC balatonfüredi vendégjátékáról, amely során a legendás kapus egy félidőt az egyik, egy félidőt a másik csapatban védett, és ami még inkább figyelemre méltó: „Letett egy üveget a kapufa tövébe, amelyből időnként jó füredi bort kortyolgatott, miközben óriási védéseket mutatott be.” Ne felejtsük, azokról az időkről beszélünk, amikor még nem volt divat a kapusok körében a vetődés, a legtöbbjük önérzetesen vallotta: csak a részeg ember dülöngél.
A Szántó étteremben 1923-ban elhatározott, majd a következő évben formába öntött klubalapítás pályaépítéssel is járt, a játékteret a Fürdőtelepen, a mai Huray utca mellett alakították ki. A pályaavató mérkőzésről fennmaradt egy szenzációs fénykép, az oldalvonal mellett az érdeklődők tömött sorával, a háttérben a Balatonnal – a Balatonfüredi Városi Helytörténeti Gyűjteménynek és Tóth-Bence Tamás gondos előkészítésének köszönhetően a Hátsó füves aktuális epizódjában más fotóritkaságokkal együtt ezt a felvételt is bemutatjuk. Ami a Siófok elleni, 3:1-re elveszített első meccs részleteit illeti, idézzük a futballtörténeti kötetet: „Az ünneplőbe öltözött lányok, asszonyok, valamint a település előkelőségeinek jelenlétében Parcsamy Henrik lelkész szentelte fel a pályát. Brinzey Aurél, a később megválasztott elnök üdvözölte a két csapat játékosait, majd a Himnusz eléneklése után Horváth doktor sípjelére dr. Schmidt Ferencné őméltósága indította el 90 perces útjára a labdát.”
Érdekes eset borzolta a füredi futballnép kedélyeit 1928-ban: a BSC–Albertirsa mérkőzésen egy ütközés nyomán eltörött az albertirsai Giba István lába, noha az esetnél ő volt szabálytalan a füredi Pollák Sándorral szemben. Az ügy a veszprémi törvényszékig jutott, amely végül ötven pengő pénzbüntetésre ítélte Pollákot, mondván, a bíróság tagjainak nem kötelességük tisztában lenni a labdarúgás szabályaival, a tény pedig mégiscsak az, hogy a füredi sportember közbeavatkozása nyomán esett az albertirsai károsultnak testi bántódása. Az ítélet olyannyira sértette a balatonfüredi szurkolók igazságérzetét, hogy végül ők maguk összedobták neki a büntetéspénzt.
Az összefogás látványos jele volt a „Csak egy szál deszka” néven meghirdetett akció is, a klub a Balatonfüred újság 1932. június 18-i számában megjelent hirdetéssel igyekezett segítséget kérni a pálya kötelező bekerítéséhez. „Az egyesület reméli, hogy a mérkőzéseken a pályát körülvevő emberkerítést nemsokára deszkakerítés is fogja körülvenni, amelyet az élő emberkerítés áldozatkészsége hoz majd létre. Ha mindazok, akik a mérkőzéseinken részt vesznek, csak egy szál deszkát hoznának, vagy ennek pénzértékét (2 Pengőt), és ezt a BSC-nek adnák, akkor a kerítés megépítése biztosítva volna.”
A happy end nem maradt el: elkészült a közösségi deszkapalánk.
Az idegenbeli mérkőzések és utazások békebeli hangulatát ismerhetjük meg a Dunántúli Sport 1933. május 8-án megjelent tudósításából: „Olyan kirukkolást viszont Fűzfőn még nem láttak, mint amilyen felvonulást a füredi szurkolók rendeztek. Szinte zárt sorokban vonultak az autók, motorkerékpárok, oldalkocsisok, biciklisták a Füred–Fűzfő országúton. Ezen kívül különhajók, autóbuszok és még vonatok is szállították az embersokaságot Füredről Fűzfőre, hogy szemtanúi lehessenek kedvenc csapatuk, a BSC fontos mérkőzésének. A szurkolók (800 néző!) mintegy 50 százaléka füredi volt. Mellesleg megjegyezzük, hogy Balatonfüred község 3000 lelket számlál, tehát lakosainak több mint 10 százaléka elkíséri csapatát a vidéki mérkőzésekre! Ezen adatok alapján nem szorul magyarázatra, hogy mekkora a futball és a helyi csapat népszerűsége Füreden.”
Külön kedvencünk A sporttelep tízparancsolata, amely a Balatonfüred lap 1934. november 16-i számában olvasható, egyebek mellett ezekkel a pontokkal: „6. Mi okozta egykor Róma pusztulását? Egyszer a nép ítélt! […] 9. A vendégcsapathoz légy mindig udvarias, de sohase feledd, hogy füredi és magyar vagy! 10. Ne üsd fejbe a szomszédodat: gondolj arra, hogy ő is fejbe verhet téged!”
A második világháború megpróbáltatásai a füredi futballélet mindennapjait is beárnyékolták, ráadásul az egyház visszavette a Huray utcai sporttelep területét és beültette diófákkal. Új pályát kellett kialakítani, és sokan hozzátették a magukét ahhoz, hogy a mai Vásárcsarnok területén mérkőzéseket játszhassanak. Közülük muszáj kiemelni Cs. Darab Józsefet, akinek rendkívül izgalmas életútját, németországi futballsikereit, így az FC Bavaria 08 csapatával 1939-ben elnyert kupa történetét fia, Csizmazia Darab József mutatta be a Füredi história 2024/3. számában.
Forrás: Csizmazia Darab József tulajdona, közzétette a Füredi História 2024/3. száma
Ebből derül ki a meghökkentő részlet, hogy a sportoló-édesapa a második világháborúban megjárta a Don-kanyart, itt értesült a tábori posta révén az otthoni füredi pályaépítés állásáról. Nemes felajánlásra szánta rá magát, levelet írt a Balatonfüredi Labdarúgó Egyesületnek: „A pálya megteremtésével, tudom jól, a nehézségek még nem szűntek meg, sőt hatványozott mértékben emelkednek. S nincs az a jó pálya, amelyiknek hiányossága ne lenne. Ennek tudatában, s hogy magam is minden pillanatban sportembernek érzem, a tábori posta útján 100 pengőt juttatok el. Tudom, nem sok, de egy csepp a tengerbe”.
Aztán 1945 tavaszán a bevonuló szovjet katonák hamar megoldották a régi pálya problémáját, két nap alatt kivágták a Huray utcai pályán nőtt egyházi diófákat, és áprilisban Balatonfüred–szovjet katonacsapat mérkőzéssel visszaköltözött a futball a korábbi színtérre. Cikkünk a füredi labdarúgás 1945 előtti évtizedeire fókuszál, a helyi futballkultúra egy későbbi emblematikus járművét azonban nem hagyhatjuk ki összeállításunkból. A háború utáni tavaszon Szabó István, a Hajógyár sofőrje az aszófői út melletti árokban talált egy romos Ford teherautót. Az épen maradt alvázra ilyen-olyan alkatrészekből felépítettek egy platós teherautót, az oldalán még cirill betűs feliratot is őrző csodajárgány szolgált aztán tizenhét éven át a füredi csapat szállítóeszközéül.
Így jutott el a balatonfüredi labdarúgás egy 19. századi angol gentleman előkelő bemutatójától a szovjet katonai ronccsal terjesztett népszórakozásig.
Forrás: A balatonfüredi labdarúgás története című könyv
Sporttörténeti ritkaság, egyúttal a rendszerváltás körüli furcsa viszonyok jele, a Balaton-parti érdekes kezdeményezések emléke az 1990-es évek hajnalán készült négyes fotó az Aranycsapat játékosairól, Puskás Ferencről, Hidegkuti Nándorról, Czibor Zoltánról és Buzánszky Jenőről. A kvartett az 1985-ben alapított balatonfüredi Puskás Ferenc Club, vagyis a Puskás László helyi vállalkozó által gründolt kispályás Puskás FC mezét viseli, az ominózus fotó az akkor éppen nagypályára szervezett, újságíró-válogatott elleni mérkőzés előtt készült. Nem akármilyen mezről van szó: a dresszen a szívtájékra biggyesztett házi Real Madrid-címer mellett magyar vállalatok szponzornevei olvashatók, hasmagasságban például a Komfort Rt. hirdetett. A Balatonnál észrevétlenül omlottak le a régi határok: a madridi barkácsöltözék különösen jól állt a barcelonás Czibornak.
Balaton-környéki riportsorozatunk állandó szakértője, Törő Balázs néprajzkutató, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársa Merre tovább, Füred? címmel írt kommentárt helyszíni cikkünkhöz:
„A szocialista átrendeződés időszakában a hagyományos paraszti kultúra felszámolásával nagyjából összhangban zajlott az ipar fejlesztése, nemcsak a jól ismert Veszprém megyei bányászvárosok térségében, hanem a Balaton partján is. Balatonfűzfő és Balatonfüred, de Veszprém lakosságszámának jelentős növekedése is ehhez a folyamathoz köthető. A földjét, tehát megélhetését vesztett családok sorban áramlottak az említett városokba a térség falvaiból, a parlagosodás sorsára jutó szőlőterületek mellől a szülők mindinkább az ipari munka felé terelték gyermekeiket. A füredi hajógyár is óriási vonzó- és felszívóerővel rendelkezett, a térség lakatosainak, hegesztőinek, asztalosainak és persze hajóépítőinek generációi dolgoztak a balatoni kompok és más hajóklasszikusok építésén.”
“A hajógyár – a helyi és térségbeli identitás részeként – tulajdonképpen egybeforrt a várossal, hiszen kevés az olyan család, amely valamiképpen ne kötődne az üzemhez. Utódcégét máig annak ellenére emlegeti »hajógyárként« a vidék lakossága, hogy a hajógyártást 1990-ben megszüntették.
A hajógyár és a helyi foci is elválaszthatatlanok voltak egymástól: a gyár nem csak támogatója volt időről-időre a sportnak, számos játékos dolgozott itt, a szurkolóknak a vasárnap délelőtti műszak után pedig nem haza, hanem a lelátóra vezetett az első útja. A BSC mégsem számított klasszikus értelemben véve gyári egyesületnek.”
“Balatonfüred az elmúlt két évtizedben kétségtelenül újra a Balaton legnépszerűbb városává nőtte ki magát, a tudatos fejlesztések révén tulajdonképpen a város második »reformkorát« éli. Ez a fajta népszerűség azonban az állandó lakosság kicserélődésével is végződhet. A balatoni lakosság társadalmi átrendeződése nem újkeletű jelenség, Füred is egy fél évszázad alatt vált háromezer lakosú nagyközségből tizenháromezer fős üdülővárossá. Míg az előző időszak népességnövekedése a hajógyárhoz és az idegenforgalomban rejlő lehetőségekhez köthetők, addig a napjainkban tapasztalható változások okai a Balaton csúcsra járatott népszerűségében keresendők.”
