Hollóházi futball – vigyázat, törékeny!

Fotók: Kovács Péter

Magyarország egyik első falusi csapata működött a porcelángyártásáról világhírű településen. Az erdőben megbújó pályán négy év után látott újra futballt a patinás fatribün padjain összeverődött nézőközönség.

Szabóky Zsolt helyszíni videoriportja
Biztos lövés, bátor vetődés – Mészöly Géza, a Zempléni Főnix 18-szoros válogatott vendégjátékosa szemben a hollóháziak kapusával

Ázott seregként, lehajtott fejjel kullogott le a pályáról a gyerektársaság, a fiúk némán, szomorúan ereszkedtek lefelé a régről megmaradt betonlépcsőn. Egyikük labdát szorított hóna alatt, a kis csapat egyetlen labdáját. A beletörődött tekintetek jelezték, a zord időben megtépázott tarka csoport lemondott remélt öröméről, a türelmesen várt tizenegyesrúgó versenyről.

A szünetben elmosta a programban meghirdetett játékot a szakadó eső, a lefújás után pedig a résztvevő futballisták és a közreműködők is el voltak foglalva a kézfogásokkal, csapatfotókkal, köszöntőkkel, ajándék virággal, plakettel, porcelánnal, a felszabadult kapunál hátra-hátralesve rugdosó kölykökre egy darabig rá sem hederítettek. Aztán valamelyik srác csak összeszedte bátorságát, feltette a kérdést, a polgármester asszony pedig udvariasan továbbította: nem lehetne mégis megtartani a tizenegyesrúgást?

Ismerős volt némelyik arc, láttam már őket előző este a falu fölötti dühöngőben; a naplementében szálló por bearanyozta küzdelmüket, fociztak önfeledten, míg csak végleg nem telepedett a tücsökciripelős este a zempléni erdők között megbújó falura. Játszottak a maguk kedvére, ahogyan valamikor nagyapáik a település fölött magasodó Bika-réten vagy dédapáik a hegyek között elterülő Csütörtöki-réten.

Hollóházán 114 éve sorakozott fel először a falu csapata, a Hátsó füves futballmentő túrán négy év szünet után ismét elérkezett az ünnepi pillanat

Itt született 1908-ban az első hollóházi futballcsapat, és ha hiszünk a Tolnai Világlapja 1911. szeptember 3-i számának, megkockáztathatjuk, itt ringott a magyar falusi labdarúgás bölcsője. Nevezett újság címlapján a Mona Lisa-festmény párizsi elrablásának botrányáról számol be, két oldallal beljebb pedig egy nem kevésbé fontos szenzációról.

Ahogyan az újság írta: …„a sportkedvelő közönség általános érdeklődése mellett.”

„Hollóházi parasztlegények mint labdarúgó sportemberek a minap a Kassai Athletikai Klub második csapatával mérkőztek meg, a sportkedvelő közönség általános érdeklődése mellett. Első eset ez Magyarországon, hogy falusi parasztlegények, mint sportemberek tegyenek tanúságot az ügyességükről. Fazekas hollóházi állami tanító érdeme, hogy megtanította őket a labdarúgás sportjára, melyben most már olyan gyakorlatosságra és ügyességre tettek szert, hogy derekasan megállták helyüket a kassai atlétákkal való mérkőzésben is.”

A képhez tartozó alt jellemző üres; 1a-1908-1024x658.jpg a fájlnév
A Tolnai Világlapjában közölt sporttörténelmi kép a Hollóháza és a Kassa csapatáról

„Korcsmázás helyett ebben az egészséges sportban gyönyörködnek most a derék parasztlegények, akiket a fényképfelvételünkön az első két sorban látunk. Mögöttük állanak a Kassai Athletikai Klub második csapatának tagjai. A kép jobb sarkában látjuk a derék Fazekas tanítót, akinek példája alkalmasint követőkre fog találni tanítótársai körében.”

Ősrégi cipő és modern porcelánstoplis a hollóházi futballtörténeti kiállításon

A megfakult csapatképen felbukkanó Fazekas János tanító sorsára már csak sporttörténelmi szerepe miatt is érdemes kitérni. A hollóházi magánhagyatékból előkerült, Abaúj vármegye társadalmának szentelt 1931-es kötet leírása szerint a Felsőmislyén született hollóházi iskolaigazgató 1928 februárjától majdnem egy évig csehszlovák fogságban volt, miután „megszállott területen mint leventeoktatót elfogták a csehek”.

Ha egyszer elindul a hollóházi porceláncsapat, kő kövön nem marad

Hollóházi csapatszervező munkájában segítségére volt a kerámiagyár, amely nélkül ebben a faluban nehéz labdába rúgni: az üzem a későbbi évtizedek során is a helyi sportélet legfőbb szervezője maradt, a porcelángyári időkben például hagyománnyá vált a különböző egységek, az Irodaház, a TMK-Építők, a Mázoló-, az Osztályozó-, a Festő- és a Gipszüzem csapatai között zajló futballbajnokság.

„Na, ott sérülés biztosan volt”

„Na, ott sérülés biztosan volt” – adtak tömör jellemzést helyi forrásaim a porcelángyári derbik alaphangulatáról, némi osztályharcos felhanggal hozzátéve, hogy az Irodaház fehérgalléros alakulatát afféle Hamupipőke-csapatként őrizte meg a részvétlen hollóházi emlékezet.

A sokféle színben és klubváltozatban gyártott, országszerte ismert futballistaalak arcán egy falubeli munkás vonásai köszönnek vissza

Itt a futballtörténelmet valóban porcelánból öntötték, az ország számos csapatának színével, jelvényével elkészített, egykor rendkívül népszerű labdarúgóalakot például egy Tegda Jenő nevű focikedvelő gyári munkásról mintázták.

A hollóházi sportegyesület megalakulásának 80. évfordulójára készített dísztányér

De sorolhatnánk hosszasan még a futball tematikájú alkotásokat a Lipcsei Imre Umbro-cipője alapján kidolgozott, azóta is gyártott porcelánstoplissal kezdve a FIFA megrendelésére készült 2010-es porcelán vb-emléktárgyon át a hollóházi labdarúgás centenáriumi ünnepségére kiadott tányérral vagy a szerencsétlenül járt csapattárs, a tűzvész során házában égett Kovács András emléktrófeájával bezárólag.

Édes nosztalgia
A hollóházi futball büszkesége, a gólerős csatár, Trembulyák Zoltán (jobbra) is hazalátogatott szülőfalujába, a Budapest Honvéd öregfiúk csapatának oszlopos tagjaként saját kispesti mezét ajánlotta fel a tombola főnyereményének

A Hátsó füves futballmentő túra alkalmából kialakított futballtörténeti kamarakiállítást talán még a Sportmúzeum is megirigyelte volna, a helybeli gyűjtésnek köszönhetően a míves porcelánmunkák, fiókból előkerült régi igazolások, Puskás-korabeli szegecselt stoplisok és egyéb tárgyak mellett a fényképkínálat is bámulatos időutazásra hívott.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 1c-Gyori_Egyeb_regi_1-1024x605.jpeg a fájlnév
A fák árnyékában pihenő játékosok a hollóházi labdarúgás hőskorából

A fák alatt ejtőző, falatozó, iszogató valamikori futballistatársaság fekete-fehér fotója, a kártyázó fiatalemberek elkapott pillanata vagy a frissen megépített pálya mellett feszítő büszke kalákázók csoportja egyaránt kulcsmozzanat.

Ezeket a fűszálakat taposni évtizedekig kiváltságnak számított

Fisser Nándor egykori játékos, csapatvezető színes futballmeséi adták a szóbeli körítést a vizuális élményhez, a porcelángyár és a csapat összefonódásáról például elmondta, hogy a heti három edzésre munkaidejük kárára látogathattak a játékosok – képzelhetjük micsoda kiváltságot jelenthetett ez a több mint ezer főt foglalkoztató üzemben. Ahogyan az is, amikor péntek délután az izgatottan nyújtózkodók sűrűjében ott látta nevét az illető a porcelángyár faliújságán a hétvégi felnőtt vagy ifjúsági mérkőzésre jelöltek között.

A megbonthatatlan játékvezetői kettes – itt még bírónak lenni sem könnyű. Ahogyan egy sokat látott helyi veterán meséli: „A hollóházi futballisták sem voltak porcelánból, de kemény ellenfelet is látott ez a pálya, nem egyet, nem kettőt. Volt, amelyik a meccs előtti kézfogásnál közölte, készüljünk úgy, hogy a kilencven percből nyolcvanat a levegőben töltünk.”
A képhez tartozó alt jellemző üres; 20220604_DSC4288_KP-1024x622.jpg a fájlnév
Szuszogva int a kispad felé a vendégcsapat gólszerzője, vizet kér az ott ülőktől. A flakonnal együtt repül a kérdés: „Miben fáradtál el? A sok pacsizásban?”
Hollóházi öltöző, zuhanyzójelenet, húsz perccel a lefújás után. A sokadik sorban állónak már csak hideg víz jut, sietős mozdulattal rántja vissza hátát a csobogó sugár alól. „Már tudom, miért kért cserét Sanya a 60. percben… Amíg mi kint áztunk a pályán, ő elvelneszezte előlünk az összes meleg vizet!”
A képhez tartozó alt jellemző üres; 11-1024x698.jpg a fájlnév
Az elbűvölő erdei pálya a fél évszázados, ódon hangulatú fatribünnel

Az erdei pályáról külön is muszáj szót ejteni. A messziről nézve a katari vb-stadionok építésével vetekedő 1948-as óriásberuházás során túlzás nélkül egy fél hegyet el kellett bontani, a korabeli természetvédelmi előírások határait feszegetve kivágtak egy erdőt, kiszedték a föld alatti hatalmas sziklatömböket, irgalmatlan talajmunkával egyenesre töltötték a terepet, majd ilyen-olyan anyaggal megpróbálták stabilizálni a felületet. Például perlittörmelékkel, aminek az lett a következménye, hogy egy időben a meccsek másnapján a labdarúgók menetrendszerűen találkoztak a sátoraljaújhelyi kórház szemészeti várójában, és égő, vöröslő szemmel taglalták a kegyetlen portengerben vívott csata fordulatait.

Valami a régiből: a kezdőrúgás szent pillanata, nagy nemzedékek mohikánjaival

Aztán egy idő után csendesedtek az ütközetek, lassan a játékosok is apadtak, egyre nehezebb volt összeszedni a csapatot. Ez persze már a 2018-as kimúlás felé vezető út utolsó szakasza volt, bőven az ezredforduló után, és Olexa Flórián, a hollóházi csapatot valamikor oszlopos tagként, később edzőként segítő sportember nem is lát esélyt a tendencia visszafordítására.

Ők még tudták, a futballban az igazi prémiumot nem a zseb, hanem a szív kapja (a háttérben, térdgéppel Olexa Flórián)

Vasárnaponként reggel útra kelt, hogy összeszedje, összekönyörögje a környékbeli településekről az ifistákat, a mindenkori cél az újabb pontlevonást elkerülve tizenegy ember pályára állítása volt. Ezekben az időkben már lehetett érezni, hogy baj van. Akkor meg pláne, amikor egyik-másik ifjúsági játékos azzal felelt a hívásra, hogy érdeklődött, mennyit kapna a pályára lépésért.

Akik ma is arrébb tolnák a hegyet, csak hogy labdába rúghassanak

Valamikor egy fél hegy arrébb hordása sem volt akadály a futballozni vágyóknak, ma csupán élvezni kellene az elődök keze munkájából született futballkatlan páratlan varázsát, de már stoplist húzni, a falu fölötti pályára felsétálni is túl nagy áldozat.

A remény persze él, csak valahol megbújik a zempléni fák között. A remény azokban a tízegynéhány éves gyerekekben például, akik a szombatot végigkísérő, szüntelen eső dacára ott voltak a Hollóháza–Zempléni Főnix mérkőzésen, és labdájukba kapaszkodva várták a tizenegyesrúgást.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Temető-2-765x693.jpg a fájlnév
Az egykori sportelnök, Fisser Nándor középen, világos mellényben – az öreg futballisták a meccs előtt felmentek a temetőbe, hogy lélekben együtt legyenek valamikori csapattársaikkal

Azokban az öregekben, akik a régi szellemet ápolva délelőtt kisétáltak a temetőbe, hogy letegyenek egy-egy szál virágot a régi csapattársak – így a legendás edző, Kovács István, becenevén Beatles – sírjára, és akik a délutáni meccs után átadták magukat az emlékezésnek. Amíg a többség hangosan anekdotázott, akadt közülük, aki könnyes szemmel sétált ki az ismét üresen maradt pályára.

A polgármester asszony az utolsó nemzedék jeles képviselője, Dobai Márk nyakába akasztja az alkalomra készített hollóházi porcelánérmét

Bízhatunk az erős faluközösségben, amely Fűzériné Odrobina Gabriella polgármester asszony ösztönzésére szívet melengető összefogással készült a futballünnepre: a férfiak az utolsó deszkáig felújították és újrafestették a lelátót, az öltözőt, az asszonyok pedig vadgulyást főztek, csörögét sütöttek és varrtak egy olyan díszes csapatzászlót, amilyent élő korában sem látott a hollóházi futballcsapat. (Az eredmény ez esetben mellékes, de a statisztika kedvéért rögzítsük: 6–2-re nyert a Főnix.)

Mészöly Géza a Zempléni Főnix vendégjátékosaként emelte az esemény fényét

Emelkedett pillanata volt a napnak Egervári Sándor korábbi szövetségi kapitány telefonos köszöntője és a mérkőzés díszvendégeként pályára lépő Mészöly Géza ösztönző beszéde, amelyet ezzel a gondolattal zárt: „Kívánom, hogy teljesüljön az álom, és ismét legyen komoly futballélet Hollóházán.”

Egy rúgás a jövőért

Apró biztatásnak egyelőre álljon itt a rövid hír: a falubeli gyerekek kérésére végül mégiscsak megrendezték a tizenegyesrúgó versenyt, a győzelemmel járó dicsőség egy 14 éves hollóházi fiúé, Juhász Botondé.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20220604_DSC4858_KP-1024x701.jpg a fájlnév
Kettőt fizet, hármat kap: a harmadik félidő nélkül mit ér az első kettő?
Csendes félidei értékelés a Zempléni Főnix kispadjánál – a csapatkapitány (jobbról a harmadik) sportszerű folytatásra buzdít

Ringer István régész, a Hátsó füves-kiállításnak otthont adó sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója a Bekecs, a Prügy, a Sárospatak, a Szerencs és a Hercegkút korábbi csatáraként végigfutballozta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztály mára szinte nyomtalanul eltűnt zempléni csoportjának pályáit. A Hátsó füves futballmentő túra társszervezője, a Zempléni Főnix csapatkapitánya a korábbi helyszínekhez hasonlóan Hollóházáról is megosztotta személyes hangú emlékezését.

„Hollóháza. Korai (még délelőtti) indulás Bekecsről, hiszen a szezon leghosszabb útja előtt állunk: irány Hollóháza. „Porcelánt hozzatok!” – máig fülembe cseng ifista csapattársam édesapjának piros-fehér Ikarusunk melletti búcsúüzenete. Porcelánt aztán nem hoztunk, de vittük a „Galambost”, a buszon egymagában dupla ülést elfoglaló, minket mindenhová elkísérő törzsszurkolónkat, s persze kartondobozba zárt postagalambjait. „Holló!” – visszhangzott a hazai csapat bevonulást követő csatakiáltása a mesebeli erdei katlanban, miközben az öt galamb (enyhe képzavar) felröppent a tribün mellől. Aztán a belső fülükben található, tájékozódásért és egyensúlyért felelős idegsejtjeik azonnali reakcióba léptek a mágneses mező polaritásával, s elindultak Bekecsre. Semmi galibát nem okoztak, ellentétben az 1984-es Eb-elődöntő alatt pályára tévelygő kakasokkal, de ez már a vendégöltözőben lógó Jean Tigana-poszter alatt jut eszembe.”

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20220604_DSC4793_KP-1024x731.jpg a fájlnév
Man of the match
A település első embere, a hollóházi vaslady – testvérével, Odrobina Sándorral, a biztos kezű porcelánfestő szakemberrel együtt – sokat tett azért, hogy méltó körülmények között ünnepelhessen a hollóházi futballközösség

Hollóházán a Hátsó füves futballmentő túra helyi előkészületeit megható elhivatottsággal irányította Fűzériné Odrobina Gabriella polgármester asszony, akit elsősorban természetesen nem a futball iránti szenvedély, hanem a közösség erősítése vezérelt. „Lányom szokta mondani: »Anyu, te belebetegszel, ha elhagyod a falu határát.« És tényleg így van, három-négy napnál többet szinte képtelen vagyok Hollóházától távol tölteni. Ahogy becsorgunk autóval az országúton a falu felső részén, már érzem, hogy jó helyen vagyok. Szeretek itt élni, szeretem az 1967-ben felszentelt templomot is. Pedig sokan támadták a vasból, betonból és üvegből emelt, furcsa tornyú modern építményt, amelyet a porcelángyár terjeszkedése miatt elbontott régi templom pótlására húztak fel. Láttam szegény plébános kétségbeesett levelét, amelyben annak idején kérleli a mérnököt, tervezze át a templomot, mert nagy a tiltakozás a bemutatott elképzelésekkel szemben. Azóta műemléki védelmet kapott, ma falunk büszkesége.”

Éljenek!

„Hollóháza nevét a porcelán tette világhírűvé; időnként eljátszom a gondolattal, hogy ha nincs a porcelán, miként alakul a falu története. A porcelángyár 1777 óta sohasem állt le, működése köré szerveződtek a hollóháziak mindennapjai, olyannyira, hogy amikor 1920-ban Trianonnál elvágták az üzem területét a munkások lakhelyétől, a gyártulajdonos Károlyi család erélyes közbenjárására Párizsban korrigálták a határvonalat. Fénykorában ezerkétszáz alkalmazottal működött, fájront után, délután kettő és fél három között hat-nyolc Volánbusz indult a gyár elől, az itt alkotó Szász Endre képzőművész munkájának segítésére pedig külön gyáregységet építettek a nyolcvanas években. Ma ötven és hatvan közé tenném az alkalmazottak számát.”

Csak előre

„Hogy miért szűnt meg a hollóházi futball? Közrejátszott benne a csökkenő gyerekszám, az általános iskola alsó tagozatába jelenleg tizenketten járnak. Ma 874 lakos él itt, egyre több a szlovák, a négyszáz ingatlanból hatvanat-hetvenet ők laknak. A forintok káros hatását is a csapat leépülésének okai közé venném, valamint az újabb nemzedék elkényelmesedését. Két éve szóba került, hogy a közeli Nyíri településsel közös csapatot indítunk, végül a covid keresztülhúzta a tervet. A futballmentő túra kapcsán tapasztalt összefogás azonban erős jel, és tőlem a meccs után többen megkérdezték: mi lesz a folytatás?”

Mindig csak előre
Emlékül az utókornak

A hollóházi önkormányzat emeleti dísztermében a Hátsó füves futballmentő túra alkalmából kamarakiállítás mutatta be a helyi labdarúgás történetét. A szöveget Orosz Zsolt társszervező, a Monokon született korábbi megyei játékos, a Futballkutató blog szerkesztője készítette el, ebből közlünk itt rövid kivonatot.

Hollóházán a porcelángyár vezetésének köszönhetően már az 1900-as évek elején megindultak a sportkör szervezésének előkészületei. Szervezett bajnokság híján az első évtizedekben csak alkalmi mérkőzéseket játszott a futballcsapat. A II. világháború előtt Pálháza, Gönc, Füzérradvány, Csány, Zsadány és Kéked együttesei voltak az ellenfelei. A meccseket a Csütörtöki rét nevű hegyi kaszálón rendezték, a szomszédos Füzérkomlós, Nyíri és Füzér községekkel osztoztak a játéktéren. A közös focipályát 1947-ben felosztották és felszántották, ezért a csapatnak új területet kellett keresnie.

Ez már az övék: a hollóházi futballisták boldogan vették birtokba új pályájukat

Hollóháza délnyugati részén 350 méter tengerszint feletti magasságban, a hegyoldalba mérték ki az új pályát. A kialakításához szükségessé vált két hektár fa kivágása és a mocsaras talaj lecsapolása, gyökértelenítése. A terepet feltöltötték, hengerelték és kapukat állítottak fel rajta. A teljes folyamatot társadalmi munkában végezték el a sportkör tagjai. Az első mérkőzésre 1948. július 4-én került sor, a hazaiak Pálháza ellen 1:0-s vereséget szenvedtek a pályaavatón. Hamarosan beneveztek az éppen formálódó járási bajnokságba, az első hivatalos találkozón 3:1-re győzték le Sátoraljaújhely együttesét 1950 tavaszán.

Keresd a nőt…

Hollóházán akkoriban valamivel több mint ezren éltek, a porcelángyárban is közel ennyien dolgoztak. A futballisták 1958-ban a megyei harmadosztályban Hollóházi Építők néven második helyezést értek el, amit három év elteltével már a megyei első osztályban sikerült megismételniük. Az egyesületet több alkalommal átnevezték, az 1960-as évek közepétől Hollóházi Porcelán Sport Körként szerepelt. A falu több országos hírű futballistát adott, Vanczó Sándor és Fitos Sándor az NB II-ig jutott, míg Majoros László és Kmetty József egészen az NB I-es szereplésig vitte.

A hetvenes évek elején megépült falelátóról nekik szólt a „Hajrá, Holló!”

Nagy lépésre szánta el magát a sportkör vezetősége 1970-ben, belefogott egy 200 fő befogadására alkalmas, lócákkal felszerelt, fedett falelátó építésébe. Fontos szerepet vállalt Odrobina András elnök, Fisser Nándor gazdasági vezető és Zsofcsák Aladár intéző. A kék-piros szerelést büszkén viselő sportolók ekkor érték el legnagyobb sikereiket. A labdarúgók az 1980-as években többször megfordultak a megyei I. osztályban. Az ezredfordulót követően a megcsappant számú, ám annál lelkesebb helyi sportbaráti társaság helyreállította az öltözőt, kerítést emelt és a híres lelátót is rendbe hozta.

Azok a boldog, sárgáslila nyolcvanas évek…

A hollóházi futball centenáriumi ünnepségét 2008-ban tartották, a következő években azonban elfogyott a lendület, és a Hollóháza ISK Baráti SE-re átnevezett csapat 2018-ban már nem fejezte be a szezont a Zempléni körzetben. A sportegyesület alapításának 110. évfordulóján szólhatott mindmáig utoljára az oly sokszor hallott kiáltás: „Porcelán!”

Beköszöntött a tél a hollóházi futballpályán – de eljön-e még a tavasz?
A képhez tartozó alt jellemző üres; 20220604_DSC6479_KP-1024x1006.jpg a fájlnév
„Hátsó füves futballmentő túra Hollóházán” – a díszvendég a díszplakettel
A füzéri vár lenyűgöző látványa így teljes: az alatta elterülő virágos futballpályával

A Hátsó füves futballmentő túra hatodik állomásához közeledik: június 18-án, szombaton az országos hírű füzéri vár alatt elterülő pályán játszik a Zempléni Főnix az öt éve megszűnt helyi csapattal. A program 12 órakor kezdődik a Nagy-Milic Natúrpark Látogatóközpont és Várgondokság épületénél (3996 Füzér, Petőfi út 3/a), a futballpályánál Asszonyok–Lányok kispályás mérkőzés vezeti fel a 14 órakor kezdődő nagy ütközetet. A füzéri futballünnep díszvendége a megye labdarúgásának két ikonja lesz: Veréb György és Salamon József.

Találkozunk június 18-án Füzéren!

A Hátsó füves futballmentő túra részleteiről és a helyszíni nézőknek meghirdetett, értékes ajándékokat kínáló pecsétgyűjtő akcióról a Zempléni Főnix Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

További helyszínek:
Június 18. – Füzér
Július 2. – Mikóháza
Július 16. – Olaszliszka
Július 30. (záró minitorna) – Sátoraljaújhely

Végtelen barangolás a magyar futball rejtett tájain: Hollóházától Kovács Péter látványos drónfelvételével búcsúzunk