Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

„Az egyetlen, akinek hinnie kell benned, az te magad vagy – soha ne add fel!”  

Lewis Hamilton az Autosport 2014-es díjátadó gáláján még nem sejthette, hogy bátorító szavait a 11 évvel későbbi Formula–1-es világbajnoknak címezte, mindenesetre a gokartvilágot meghódító Lando Norris tehetsége már akkor nyilvánvalóan látszott. A 15 éves feltörekvő fiatalt egyébként tizenkét hónappal korábban ugyanott a legendás Sir Jackie Stewart is méltatta, és valószínűleg azokban a pillanatokban tudatosult benne először, hogy igenis jó döntés volt anno kikönyörögni apától az első gokartot…

A brit versenyző útja 1999. november 13-án indult, amikor világra jött Bristolban az angol Adam és a belga Cisca második fiaként. A kis Landónak idilli gyerekkora volt a zenei fesztiváljáról elhíresült Glastonburyben felcseperedve, ahol a család két kislánnyal is bővült – így éldegélt jó ideig a négy testvér és a szülők. Az, hogy a gyerekeknek soha semmiben nem volt hiányuk, a családfő Adamnek köszönhető – pedig profi kerékpárosnak készülve egy mérnöki diplomával a zsebében valószínűleg ő nevetett volna a leghangosabban, ha valaki azt mondja neki, hamarosan fontszázmilliomos lesz. A biciklis álmok egy év belgiumi próbálkozás után szertefoszlottak, a kaland mégsem volt hiábavaló, hiszen ekkor ismerte meg későbbi feleségét és gyermekei édesanyját.

Angliába visszatérve aztán olyan pénzügyi cégeknél kezdett dolgozni, amelyek magánnyugdíjak értékesítésével is foglalkoztak, és a húszas évei elején járó Adamben napról napra egyre biztosabbá vált a felismerés: lehetne ezt sokkal hatékonyabban is csinálni. Némi gondolkodás után 1998-ban megalapította saját nyugdíjszolgáltató cégét, amelynél hamar forradalmasította a közvetlen értékesítést. A vállalat a kezdetektől fogva szárnyalt, és a tulajdonos óriási összegért adta el egy másik cégnek, amelyet vezető beosztásban segített tovább fejleszteni. A Norris család már ekkor kifejezetten tehetősnek vallhatta magát, ám az igazán mesés vagyon akkor állt a házhoz, amikor a részvényeket elkezdték értékesíteni 2008-ban. A szerencsés véletlennek köszönhetően Landóról éppen ekkortájt derült ki, hogy elképesztő tehetsége van a versenyzéshez, amelynek költségeit így probléma nélkül finanszírozni tudták.

A kisfiú egyébként előtte kipróbálta a lovaglást, a motorozást, a quadozást, sőt, a fűnyíróval is mindig jól szórakozott a kertben, de amikor hatévesen látta a brit gokartbajnokság legjobbjait száguldani, teljesen magával ragadta a közeg. Mivel Adam is rajongott a versenyzésért, nem is kellett sokat győzködni az első minijárgány megvásárlásáról, amelyet a két fiú, Oliver és Lando közül egyértelműen utóbbi terelgetett ügyesebben. Az öcs már első országos bajnoki versenyén pole pozícióba kvalifikált, és a következő években is mindig a lehető leghamarabb korosztályt váltott, és azonnal a legjobbak közé tartozott.

Bár a szép lassan Anglia ezer leggazdagabb embere közé férkőző édesapja nyilván egzotikusabb helyeken is el tudta volna költeni a pénzét, mégsem bánta, hogy a hétvégéit rendre a világ végén megépített ütött-kopott kis gokartpályák mellett töltötte egy mobilszéken ücsörögve. Egyértelműen látta ugyanis a fiúban a tehetséget és a kitartást, így azt is elfogadta, hogy a tanulásra kevesebb figyelem irányul, mint más diákok esetében. És mivel az eredmények a pályán csak jöttek és jöttek, az idő előrehaladtával egyre inkább a versenyzésre helyeződött a hangsúly, főleg, amikor a fiú 13 évesen kilépett a nemzetközi színtérre.

Bár magániskolai képzés keretén belül a tankötelezettség határáig még a jogszabályi előírások alapján folytatta tanulmányait, a magyar érettséginek többé-kevésbé megfelelő GCSE-vizsgákat már nem tette le. Hogy azért valamelyest mégiscsak folytassa a családi hagyományt, ezután magántanár járt hozzá matematikát és fizikát oktatni. De már ekkor látszott, hogy a profi versenyzői karrier igenis életképes perspektíva, hiszen 2013-ban első nekifutásra gokartvilágbajnok lett a juniorok között, amivel nemcsak az Autosport meghívóját, hanem Stewart dicsérő szavait is kiérdemelte a gálán. Hamiltonnal aztán egy évvel később már azért találkozhatott, mert a felnőtt-vb-n is első lett, vagyis egyértelműen elérkezett az idő, hogy belekóstoljon a formulaautózásba.

Apjának nem okozott gondot pályafutása finanszírozása, de már ekkor megegyeztek egymással, hogy a Formula–1-es szereplésért biztosan nem fizet. Ha saját eredményei és tehetsége alapján egy nap valamelyik csapat szerződteti, valóra váltja álmát, ha viszont nem, akkor majd máshol próbálkozik. De már 2015-ben látszott, hogy különleges tehetségét a nagyobb autók volánjánál is kamatoztatni tudja. A minél gyorsabb fejlődés érdekében egyszerre versenyzett a német, az olasz és a brit F4-ben (akkor nevén MSA Formulában), sőt, a felkészülést már hazája téli sorozatában megkezdte. Teljes idényt csak az MSA-ben futott, de azt rögtön újoncként meg is nyerte, ami tökéletes ajánlólevél volt a szintlépéshez.

Hogy lehetőségeiket maximalizálják, olyan menedzsert szerettek volna, aki kiterjedt kapcsolatrendszerrel büszkélkedhet a versenyzés világában – így találták meg Zak Brownt. Az amerikai üzletember sportmarketing-ügynöksége akkor már hosszú ideje sikeresen üzemelt, éppen ezért is ódzkodott attól, hogy új területen, egy fiatal tehetség felkarolásával foglalkozzon. Norrisék azonban addig-addig győzködték, amíg rábólintott, és megígérte, igyekszik segíteni.

A 16 éves fiú 2016-ban sem tétlenkedett: a téli hónapokban megnyerte az új-zélandi Toyota Racing Seriest, tavasztól őszig aztán a Formula-Renault 2.0 két különböző kategóriájában (Euro, NEC) is végig versenyzett, és első nekifutásra bajnok lett mindkettőben. Ezen felül 11 futamon részt vett a brit F3-ban, sőt, egy forduló erejéig az európai F3-ba is belekóstolt. Az idényben elért sikereinek köszönhetően elnyerte a McLaren Autosport BRDC-díját, ami egy későbbi F1-es tesztlehetőséget foglalt magában. A wokingiak háza tájáról mégsem ez volt a legörömtelibb hír neki, hanem az, hogy az év végén éppen mentorát, Brownt nevezték ki a csapat ügyvezető igazgatójának.

Az amerikai nem is teketóriázott, már 2017 februárjában bevette Norrist a McLaren fiatalpilóta-programjába, ami szimulátoros munkával és nem mellesleg élete első fizetésével járt együtt. De ezzel még korántsem dőlhetett hátra, hiszen tehetsége alapján kimondva-kimondatlanul mindenki azt várta tőle, hogy első teljes európai F3-as idényében újoncként szerezzen bajnoki címet. A nyomás egyre csak nőtt, a helyzet pedig kezdett komolyra fordulni.

 (A következő részben: Irány a Formula–1!) 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. december 27-i lapszámában jelent meg.)