Igyál egy csupor jó kávét! – megnéztük Kapás Boglárka és Telegdy Ádám kávézóját
– A Csupor kávézóban ülünk a Belváros szívében – két úszóval szemben. Ez a mondat már önmagában több kérdést felvet. Kezdjük az elején: miért éppen kávézót nyitottak?
Telegdy Ádám: Hat éve vettünk otthonra karos kávégépet, mostanra ide jutottunk, de azért ehhez hozzátartozik, hogy korábban sokszor beszélgettünk erről az álmunkról.
Kapás Boglárka: Az évek során egyre jobban megszerettük a kávét, s azt hiszem, először úgy három évvel ezelőtt beszéltünk arról, milyen jó is lenne nyitni egy kávézót. Mindez azért jutott eszünkbe, mert amellett, hogy szeretjük a kávét, szeretjük azt is, ha nálunk gyűlik össze a család, a barátok, s ha kiszolgálhatjuk őket. Ez a kettő egy kávézóban összekapcsolódik.
– Miért éppen ez az ötödik kerületi helyiség lett a befutó?
Ádám: Ez volt az első hely, ahol megdobbant a szívünk.
Boglárka: Valóban így volt, amikor kívülről benéztem az ablakon, rögtön belém hasított, ez az, amit keresünk.
– Akkor már csak egyetlen kérdésem maradt a kávézóról, mégpedig a neve: honnan jött a Csupor?
Boglárka: A húgom, Vanda sokszor kérdezte, ha nálunk volt, hogy „Van itthon egy csupor?” Ez egy erdélyi magyar szó, a bögrére mondják, hogy csupor, azt is, hogy csipor – innen jött az ötlet.
– Egyébként van otthon egy hűtőmágnesünk, amelyikre Vanda saját kezével írt szavakat, például azt is, hogy csupor.
Ádám: Amúgy amikor még csak beszélgettünk a kávézóról, amolyan munkanévként is Csuporként emlegettük, de azt nem gondoltuk, hogy valóban ez lesz a neve.
– Néhány hétnyi nyitva tartás után hogy vannak?
Ádám: Mint a kialvatlan vendéglátósok… (Nevet.)
Boglárka: Kicsit valóban kialvatlanok vagyunk. Amúgy jóval „melósabb” az egész, mint gondoltuk, de nagyon élvezzük! Nyilván más világ, az uszodaitól mindenképpen különböző – hirtelen csöppentünk bele, egyelőre nagyon izgalmas. Még akkor is, ha tényleg keveset alszunk.
Ádám: Nekem volt némi fogalmam arról, mi is vár ránk: igyekeztem minél jobban „tapadni” Verrasztó Dávidra, ő több kávézót is üzemeltet Budapesten, próbáltam minél több információt kiszedni belőle – nagyon sokat segített nekünk abban, hogy így tudjon működni a Csupor, mert meglehetősen „vakon” indultunk el az úton.
– Itt vannak mindennap a kávézóban?
Boglárka: Eddig egyetlen olyan nap volt, amikor nem jöttem be.
Ádám: És volt már olyan is, hogy megengedtünk magunknak egy nagyobb alvást, és csak tíz-tizenegy körül jöttünk be, de olyanra még nem volt példa, hogy valamelyikünk ne lett volna itt néhány órát.
– Az meg sem fordult a fejében, hogy kicsit megül a fenekén, miután visszavonult az úszástól?
Boglárka: Volt ilyen forgatókönyv, bár nemigen tudok sokáig semmit tenni… A kávézó kapcsán minden nagyon gyorsan történt, nekem kicsit túl gyorsan is. Hiszek a sorsszerűségben, s ezt a helyiséget is véletlenszerűen találtuk, s tudtuk, ha nem csapunk le rá, másnap valaki elviszi előlünk.
Ádám: Én a saját döntésekben hiszek, s abban, hogy ezek jelölik ki az utat, amelyiken menni akarunk. 2025 legelején átsuhant a fejemen, hogy akár már ebben az évben megnyithatnánk ezt a sokat emlegetett kávézót, aztán egyszer csak már ott tartottunk, hogy alá kellene írni a bérleti szerződést.
Boglárka: A vége különösen nagy rohanás volt, ahogy mondtam, nekem kicsit gyors is volt a tempó, de Ádám végig olyan magabiztosnak tűnt, bár lehet, hogy belül nem volt mindig az…
Ádám: Olyan voltam, mint a steward a repülőgépen. (Nevet.)
 Bár egyelőre nem gondolkoznak újabb álom valóra váltásán, még idén jön egy újabb Kapás–Telegdy-projekt, igaz, ennek a feladatnak a javarészét már elvégezték: Kapás Boglárka azzal, hogy ott volt az uszodában, edzett és versenyzett, Telegdy Ádám pedig azzal, hogy ugyanezek mellett még egy kamerát is tartott sokszor a kezében. „Bogi utolsó évében videóztam, gyakorlatilag mindent – árulta el Telegdy Ádám. – Kis projektnek hívtam sokáig, de úgy tűnik, valami nagyobb lesz belőle, mindenképpen valami különlegeset szeretnék kihozni ebből. Úgy indult, hogy a családnak és magunknak csinálom, no meg ajándék lesz Boginak, aztán más lesz belőle – remélhetőleg még az év első felében.” |
– Megcsipkedik néha magukat, hogy hé, valóra váltottuk az álmunkat?
Boglárka: Éppen a gyors tempó miatt szerintem fejben még nem értük utol magunkat…
Ádám: …és egyelőre még mindig az adott napot nézzük, s azt figyeljük, mikor esik szét az egész. Tudjuk, hogy a vendéglátói életforma ilyen, mindig akad egy kisebb tűz, amit el kell oltani. De olyan még nem volt, hogy leüljünk az egyik sarokban, s arról beszélgessünk, hogy igen, megcsináltuk. Mert persze az a fajta álomélet volt a fejünkben, hogy megnyitjuk, aztán reggelente elmegyünk edzésre, hazafelé erre jövünk, beülünk, kávézgatunk egy kicsit.
– Elnézve, mennyien vannak körülöttünk, talán helyük sem lett volna erre.
Ádám: Szerencsére! Bár a január eleje csöndesebb időszak, még így is sokan jönnek hozzánk.
– Mi a fontosabb, hogy a Csuporba jöjjenek be, vagy hogy Kapás Boglárka és Telegdy Ádám kávézójába?
Boglárka: A Csuporba. Azt szeretnénk, ha képes lenne önálló életre kelni.
Ádám: Egyetértek, de emellett azt is gondolom, hogy szimpatikusabb egy olyan hely, amelyiknek van arca, vagy ha úgy tetszik, vannak „kézzel fogható”, látható gazdái.
– De kettejükön kívül talán kicsit Boglárka húga, Vanda is jelen van, már csak a névválasztás miatt is.
Boglárka: Ez is igaz, meg az is, hogy minden apró részletet tudatosan választottunk, azt szerettük volna, hogy abban mi is megjelenjünk – például a falak színében, vagy éppen ebben a két kávécserjében, ezek is olyanok, mintha mi lennénk, az egyik kisebb, a másik nagyobb. De ugyanez igaz a pultokra, az asztalokra, minden másra is.
– A tengernyi munka mellett mikor jut idő úszásra, hiszen Ádám még nem vonult vissza, mi több, már beszélt a Los Angeles-i olimpiáról is.
Ádám: Én ma reggel is voltam edzésen. A kétszáz hátat már elengedtem, azt a fajta edzést, azt a mennyiséget, amelyet a szám igényel, már nem tudnám, de leginkább nem is szeretném csinálni. Annál többet érzek az életemben így, harmincévesen, viszont az ötven hát meg nagyon izgalmas, és még az sem foglalkoztat, vajon jó ötlet-e ez szakmailag, ennél fontosabb, hogy nagyon élvezem. Év közben sokszor gondoltam arra, lehet, sohasem leszek a sprintszámban olyan eredményes, mint kétszáz háton, de nem is ez a lényege ennek a másik útnak, hanem az, hogy tele vagyok motivációval, izgat a kihívás, s ha így van, miért ne csináljam?! Ugyan már tavaly év végén szerettem volna felmérni magam egy nagyobb versenyen, de akkor gyorsultak fel a folyamatok a kávézóban, úgyhogy ez elmaradt.
– És hogyan készül fel az olimpiára úgy, hogy…
Ádám: …hogy Bogi otthon lazsál?
– Mondjuk inkább úgy, hogy nincs önnel az edzőtáborokban, a felkészülés minden pillanatában, ahogyan korábban.
Ádám: Más lesz, ez tény, de mivel annyira izgalmasnak érzem az ötven hátat, nem Bogi hiánya lesz a középpontban. A lelkesedésem bőven kitart Los Angelesig, a kérdés az, van-e értelme nekifeszülni az ötven hátnak, ám szerintem ezt nagyjából egy év múlva már látni fogjuk. De a legrosszabb forgatókönyvben is az áll, hogy brutálisan ki leszek gyúrva. (Nevet.)
– És Boglárka hogyan viselte az elmúlt egy évet úszás nélkül, illetve majdnem teljesen úszás nélkül? Mert ha jól tudom, néha-néha ott van a reggeli edzéseken a Duna Arénában.
Boglárka: Azt érzem, el tudtam engedni már valamelyest az úszást, bár még mindig nagyon furcsa versenyek nélkül élni, és ugyanilyen furcsa kívülről nézni őket. Mert azért még van bennem olyan érzés, bárcsak ott lennék: lélekben azonnal „odaviszem” magam a többiek közé, tudom, mit éreznek, tudom, milyen a rajtkövön állni, de mert szépen búcsúztam a sportágtól, azt hiszem, jól vagyok.
– Volt már olyan, hogy lement reggel a Duna Arénába, de mégsem ugrott vízbe?
Boglárka: Nem. Mindig meggyőzöm magam, ha már itt vagyok, ha már felkeltem korán, akkor úszom is valamennyit.
Ádám: Azért láthatóan és érezhetően több idő telik el manapság a között, hogy Bogi felveszi a szemüvegét és beugrik a vízbe, mint korábban…
– Mentségére szóljon, hogy az úszók egyöntetűen azt mondják, a kora reggeli első beugrásnál nincs rosszabb, ezt nem lehet megszokni.
Boglárka: Így van, az az edzés legnehezebb része.
Ádám: Megszokhatatlan.
Boglárka: Főleg télen.
– Az elmúlt egy éve úszás nélkül telt, de az élet kegyetlen önhöz, hiszen Vanda húga után tavaly elveszítette az édesapját is.
Boglárka: Kétféle gyászmunkában vagyok, e tekintetben persze az úszás a másodlagos, de azért az sem könnyű folyamat. Vanda a tokiói olimpia előtt nem sokkal halt meg, ott később tört rám az igazi fájdalom, apukámnál egyből jött a gyász – más volt minden. Ezúttal sokkal intenzívebben éltem meg, egyébként is úgy látom, érzem, bármennyire is furcsa ezt kimondani, teljesen más érzés a kettő. Nem lenne igaz, ha azt mondanám, már teljesen jól vagyok.
– Mint társ, mint férj hogyan látja, változott ebben az egy évben Boglárka?
Ádám: Személyiségében biztosan nem. Ugyanaz a példaértékű sportoló ül otthon a kanapén, csak ez a mostani nem feltétlenül tudja, mihez kezdjen az idejével, mire fordítsa az akaraterejét, miben kamatoztassa a energiáját. Ezért is jó, hogy már itt van a kávézó, mert itt sokszor látom a „call roomos” Bogit. A koncentráló Bogit, azt az embert, aki tudja, mit akar. A kávézó működésében ugyanolyan maximalista, mint volt magával szemben az uszodában. Arra ő teljes mértékben alkalmatlan, hogy otthon üljön és ne csináljon semmit.
– Ki főzi a jobb kávét?
Boglárka: Ádám, ez egyértelmű.
Ádám: De csak azért, mert engem érdekel a mögöttes rész, a szakmai háttér, Bogi viszont csak szeretné elfogyasztani a finom kávét, én megcsinálni is szeretem. A jó kávét. Otthon is nagyon jó gépünk van, de amióta megnyitottunk, szegény eléggé partvonalon kívülre került, gyakorlatilag alig használjuk.
Boglárka: Azt azért hozzátenném, hogy amióta megnyitottuk a kávézót, egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor ittam meleg kávét, mert nincs idő meginni, annyi a munka. Olyan egyszer fordult elő, hogy a barátainkkal leültünk elfogyasztani egy csészével.
 Amikor beléptünk a Csuporba, a pult mögött Kapás Boglárka állt, s bár tudtuk, hová jövünk, nekünk is meglepetésként hatott, hogy a korábbi világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes szervírozza a kávét – kicsivel később azt is megtudtuk, hogy azért a monumentális kávégépet nem ő „irányítja”. A „Jé, ti álltok a pultban?” arckifejezéssel nap nap után találkoznak Telegdy Ádámék, azt mondják, gyakran előfordul, hogy bár a betérők tudják, kik üzemeltetik a kávézót, a meglepetés erejével hat, hogy ott is vannak a pult mögött. Meg persze az is a meglepetés erejével hat, amikor egy űrhajós lép be a helyiségbe és kér kávét – ottjártunkkor ez történt: Kapu Tibor ült le egy finom (zabtejjel készült) kávé elfogyasztására. A nyáron a világűrt megjáró Kapu Tibor, valamint Telegdy Ádám és Kapás Boglárka kapcsolata nem új keletű, a Duna Arénában kezdődött, hiszen az úszók mellett a második magyar űrhajós felkészülésének is fontos helyszíne volt uszoda. |
– Barátok, ismerősök, úszótársak minden nap jönnek?
Ádám: Ők tartják el a kávézót! (Nevetnek mindketten.)
Boglárka: Szinte minden nap bejön valaki – nem előre egyeztetve, van, hogy valaki csak beköszön.
Ádám: És Boginak is sok rajongója látogat meg minket, van, hogy belépnek, és őt keresik.
– Sohasem volt féltékeny emiatt? Vagy amiatt, hogy a felesége sikeresebb volt az úszásban?
Ádám: Sokszor megkérdezték már tőlem, általában férfiak, nem érzem-e magam rosszul, mert a feleségem sikeresebb abban, amit mindketten csinálunk. Nekem ez értelmezhetetlen felvetés. Más miatt ilyesmi megtörténhet, vagyis a féltékenység jelen van az én életemben is, de életem szerelmére miért legyek féltékeny?! Persze hogy örülök a sikereinek, azok olyanok, mintha az enyémek lennének. Mondjuk, Boginak e tekintetben könnyű dolga van, neki nem is lenne mire féltékenynek lennie… Legfeljebb a bicepszemre lehetne.
– Arra csak egy év múlva lehet, nem? Várható, hogy a Csupor után jön egy újabb álom, és jön majd annak is a megvalósítása?
Boglárka: Még az elején tartunk ennek az álomnak is, egyelőre nem gondolkozunk egy újabbon. Nekem azért még ott van a fejemben, hogy szeretnék elindítani egy úszóiskolát, ám erre egyelőre sem energiám, sem időm nincs. Azért előbb-utóbb szeretném azt is megvalósítani.
Ádám: Még nem volt időnk a jövőről beszélni, de arról már volt szó, hogy esetleg idővel helyileg bővülhetünk, de költözni, több hasonló kávézót nyitni nincs a terveinkben. Én azzal a gondolattal már eljátszottam, hogy szívesen nyitnék még egy kávézót – olyat, amelyik teljesen más, mint ez.
Született: 1993. április 22., Debrecen  |
Született: 1995. november 1., Budapest  |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. január 10-i lapszámában jelent meg.)
A futballisták krőzusa – sztárportré Mathieu Flaminiről
