Kerékpár: Armstrong szerint nehéz lesz legyőzni Contadort a Touron

MTI MTIMTI MTI
2010.03.08. 17:28
null
Az amerikai bringás a múlt héten hetedik lett a murciai körversenyen (Fotó: Action Images)
Címkék
Érdekes versengésre számít a címvédő Alberto Contadorral az idei Tour de France-on a korábbi hétszeres győztes Lance Armstrong. Az amerikai kerékpáros úgy véli: nehéz lesz megelőzni spanyol ellenfelét.

A francia körverseny történetének egyik meghatározó alakja az El País című spanyol lapban hétfőn megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy az életkor mindenképpen Contadornak kedvez.

„Harmincnyolc éves vagyok, ő 27, és évről évre jobb. Ezt én is látom, a közönség és ő maga is" – vélekedett a tavaly harmadik Armstrong.   

Az amerikai bringás a múlt héten hetedik lett a murciai körversenyen, és nem igazán volt meggyőző az időfutamban, ezzel együtt azt nyilatkozta a spanyol újságnak, hogy jobb versenyzőnek érzi magát, mint az elmúlt évben, amikor három és fél éves szünet után visszatért.

A két bringás tavaly egy csapatban, a kazah Asztanában kerekezett, azóta azonban szétváltak útjaik. Contador maradt, Armstrong viszont az amerikai RadioSchack alakulatban szerepel.

Legfrissebb hírek

Gulácsi a címvédő ellen védhet; az aranylabdás Madridba látogat – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
10 perce

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
18 perce

Nem jutott döntőbe magyar férfi légpuskában a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
32 perce

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
47 perce

A Győr korábbi sikeredzője szövetségi kapitány lett Katarban – hivatalos

Kézilabda
55 perce

Már nem hisznek abban, hogy visszajuttatja a West Hamet – kirúgták a portugál trénert

Angol labdarúgás
55 perce

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
57 perce

Szathmári János: Nincs rá idő, hogy próbálgassunk

Kézilabda
1 órája