Az őszintesége lett a veszte

2003.06.15. 21:10
Címkék
A Kaposvár NB I B-s csapatának vezetői a napokban szerződést bontottak Keszei Ferenc vezetőedzővel. Illés János ügyvezető a menesztés hátteréről anynyit mondott, hogy a BKV Előre elleni hazai döntetlen után a tréner a játékosokkal együtt egy olyan összejövetelen vett részt, amelyen "előre megmagyarázták a rossz tavaszi szereplést, ráadásul mindezt a vezetők megkerülésével tették. Mivel a szakvezető szerződésében volt egy pont, ami alapján a kft. egyoldalúan szerződést bonthatott vele, az elöljárók éltek e jogukkal&
"Nem igaz, hogy a játékosok mögé álltam, és úgymond közösen magyarázni akartuk volna a bizonyítványunkat – mondta Keszei Ferenc. – Amikor három nullás félidei vezetésünk után három három lett a végeredmény Százhalombattán, az egyik helyi újságíró azt a címet adta a tudósításának, hogy «Mr. Bean Százhalombattán». Vagyis bohócnak állított be bennünket, mi pedig úgy gondoltuk, beszélünk az illetővel, mondván, ne hergelje ellenünk a szurkolókat. A beszélgetésre az öltözőben kerítettünk sort, és az ügyvezető is tudott a találkozóról. A beszélgetés után a csapattal együtt Igalra mentünk a fürdőbe, majd a visszaérkezést követően Illés János közölte velem a tulajdonosok döntését, vagyis, hogy szerintük nem beszélgetni kell, hanem futballozni, és azonnal fel is bontották a szerződésem. Három fordulóval a bajnokság vége előtt ez szerintem elhamarkodott döntés volt, hiszen csak a tavaszi szereplést figyelembe véve végig az élmezőnyben álltunk…”A bajnokság felénél a Kaposvár még a 14. helyen állt, ám az ősszel a pálya felújítása miatt rendre idegenben futballozott a csapat. A tavasszal az első hat meccsen saját stadionjában fogadhatta a riválisokat, ráadásul visszatért a gárdával az előző évben bronzérmet szerző Keszei Ferenc. A cél az első hat közé kerülés volt, ám többen a feljutást sem tartották kizártnak. Ez utóbbi irreális elvárás volt, főleg, hogy a labdarúgók prémiumot nem kaptak, csak a fizetésükre számíthattak. "Amikor egy évvel ezelőtt harmadikok lettünk, akkor sem volt hurráhangulat a városban, és a szponzorok sem feltétlenül a Kaposvár futballcsapatát akarták támogatni – tette hozzá Keszei. – Most jöhetnék azzal, hogy a legjobb góllövőnk, Rajczi Péter a teljes felkészülést kihagyta sérülés miatt, majd mire a felépülését követően összecsiszolódott Horváth Péterrel, a volt újvárosi játékosnak törött el a lába. Egyébként még mindig van esély az első hat közé kerülésre, ám ha ez nem jön össze, az azért lesz, mert a játékosok többsége rutintalan, nincs vezéregyéniség, ráadásul mivel április óta a fizetések is csúsznak, motiválatlan a gárda. Csakhogy a vezetőket nem érdeklik a szakmai indokok, de nem akarok kifogásokat keresni. Azt szeretném csak, hogy a leendő munkaadóim ne másnak ismerjenek meg, mint aki vagyok, ezért még egyszer mondom: mások háta mögött nem szervezkedtem. Ha volt problémám a korábbi csapataimnál, az abból adódott, hogy mindig őszinte voltam…”
Legfrissebb hírek

Ünnep lesz a budafoki futballpályán: jön az ötvenedik döntő!

Labdarúgó NB II
7 perce

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
14 perce

Hat meccslabdáról kiesett a világelső Szabalenka Madridban

Tenisz
20 perce

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
50 perce

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
1 órája

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
1 órája

NBA: továbbment a San Antonio, még izgulhat a Boston

Amerikai sportok
1 órája

Erős Gábor a nagy kihívásról: Nem építünk új csapatot az NB I-re

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik