UEFA-kupa: Garami József nem örül a dán ellenfélnek

V. T. R.V. T. R.
2003.08.29. 20:47
Címkék
"Kaphattunk volna kellemesebb ellenfelet is  mormolta az orra alá Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója, amikor megtudta, csapata az UEFA-kupa első fordulójában a dán FC Köbenhavn gárdájával mérkőzik.
A második számú nemzetközi klubtorna főtáblájára jutott magyar alakulat mestere elárulta, a lehetséges nyolc vetélytárs közül két együttest szemelt ki ellenfélnek: "Az egyik az osztrák GAK volt, amely az utóbbi időben azért elismerést kiváltó eredményekkel is büszkélkedhet, a másik pedig a görög Arisz Szaloniki.” Később a szakember nem felejtette el megemlíteni, hogy manapság a magyar együttesek számára két jó forgatókönyv létezik az UEFA-kupában: vagy Európa legerősebb, vagy a legszerényebb képességű csapatainak egyikét kapja riválisnak. Az első verzióban csak nyerhet a magyar fél: egyfelől jelentős bevételre lehet számítani, másfelől hősies küzdelemben az erősebb ellen nem szégyen a búcsú. A másik eshetőség szerint pedig a gyengébbet csak-csak képesek legyőzni még a magyarok is. Szóval, Garami József nem repesett, kiváltképp akkor nem, amikor az interneten több információhoz jutott a Rabóczki Balázszsal a kapujában fölálló dánokról."A közvélemény alig-alig tud valamit a Köbenhavnról, úgyhogy alighanem most többen azt gondolják, könnyű ellenfelet kaptunk. Hát nem! Riválisunk bajnoki mérkőzésein nem ritka a negyvenezer néző, a kerete tele van norvég és dán válogatott labdarúgókkal meg olyanokkal, akik több éven át európai élcsapatban profiskodtak. Tavalyelőtt az Ajax Amsterdamot búcsúztatta a Köbenhavn, az idén pedig balszerencsés körülmények közepette nem jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára: a skót Rangers vendégeként döntetlent ért el, míg a visszavágón az utolsó pillanatokban kapott gól miatt maradt neki az UEFA-kupa.”Garami József egyébként kifejtette, reméli, hogy az első mérkőzésig normalizálódik a Ferencváros körüli helyzet, fölépülnek a sérültek, a lemaradásban lévők erőnlétileg mind jobb állapotba kerülnek, és a játékosok mindinkább túlteszik magukon a nyári problémákon. S akkor fölveheti a csapat a versenyt a dán egylettel, ugyanis "Nem mi vagyunk az esélyesek!” – mondta még az FTC szakmai igazgatója.
Legfrissebb hírek

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
31 perce

Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc

Olasz labdarúgás
35 perce

„Igazi csoda vagy” – Babos Tímea édesanya lett

Tenisz
40 perce

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
52 perce

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
1 órája

Japánban foglalta keretbe kiemelkedő 2026-os szereplését a magyar triatlonos

Egyéb egyéni
1 órája

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
1 órája

Karate: vb-érmekért küzdenek a kadétok, juniorok és U21-esek

Utánpótlássport
1 órája