NB I B: Kecskemét-Balassagyarmat 3-1

A mérkőzésről tudósított: FARKAS MIHÁLYA mérkőzésről tudósított: FARKAS MIHÁLY
2003.11.08. 21:21
Címkék
SÁRGA LAP:
Lenkey (Bálint felvágásáért) a 61., Kislőrincz (Forgó megrúgásáért) a 63. Toldi (Kislőrincz akasztásáért) a 77., Rubint (Barna Cs. buktatásáért) a 81., Forgó (időhúzásért) a 86. percben
SZÖGLETARÁNY: 4:3 (3:1)
45. perc: A kapu előtti kavarodás során Balint két méterről a háló közepébe kotorta a labdát. 1–0
59. perc: A jobb oldalon Baranyi megelőzte Nagy Zsoltot, majd három méterről a kapu közepébe emelte a labdát. 1–1
61. perc: Kiss Péter betört a vendégek tizenhatosán belülre, majd a labdát 12 méterről laposan, a kapu közepébe lőtte. 2–1
69. perc: Koncz szögletét követően Zahorecz hat méterről kapásból a jobb alsó sarokba bombázta a labdát. 3–1

Már az első félidőben változtatnia kellett kezdőcsapatán Gracza Tibor edzőnek, mert Barna Zsolt és Szoboszlai Imre is megsérült. A kényszerű cserék azonban nem zavarták meg a KTE játékát, sőt a szünet előtt közvetlenül a vezetést is megszerezte a hazai együttes.
A második félidőben a vendégek kihasználtak egy védelmi hibát, de sokáig nem örülhettek az egyenlítésnek, mert tíz percen belül kétszer egymás után a kapujukba került a labda. A Kecskemét így hosszú kihagyás után újra nyerni tudott saját pályáján – egyébként teljesen megérdemelten.

Mestermérleg
Gracza Tibor:
– Csapatom ezen a délutánon ellenállhatatlan volt.
Kis Károly: – Túl sok meghatározó játékosunk hiányzott.
Legfrissebb hírek

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
42 perce

Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc

Olasz labdarúgás
46 perce

„Igazi csoda vagy” – Babos Tímea édesanya lett

Tenisz
51 perce

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
1 órája

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
1 órája

Japánban foglalta keretbe kiemelkedő 2026-os szereplését a magyar triatlonos

Egyéb egyéni
1 órája

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
1 órája

Karate: vb-érmekért küzdenek a kadétok, juniorok és U21-esek

Utánpótlássport
1 órája