FTC: Martos Győző is jelölt a sportigazgatóságra

V. T. R.V. T. R.
2003.12.18. 21:10
Címkék
Azok után, hogy a Ferencváros elöljáróinak nem sikerült megállapodniuk Nyilasi Tiborral a 70-szeres válogatott játékos szerepvállalásáról a futballcsapatot működtető részvénytársaság újjáalakult vezetésében, Furulyás János klubelnök Bálint Lászlót látta volna szívesen a sportigazgatói székben.
"Hízelgő a megkeresés, de ez a feladat egész embert kíván, s magánéletbeli elfoglaltságom miatt e munkakört nem tudnám betölteni” – mondta Bálint László. Egyes hírek szerint a jelenleg a Ferencváros öregfiúkcsapatával Ausztráliában tartózkodó Martos Győző az újabb kiszemelt a tisztségre.Ahogy az az utóbbi években már megszokottá vált, karácsony közeledtével a Ferencváros labdarúgói olyan gyermekeket ajándékoznak meg, akik betegségük miatt az ünnepeket nem tölthetik családjukkal. Ebben az esztendőben Szkukalek Igor volt az első ajándékozó. Miután tavaly Komáromban tett látogatást, az idén annak a dunaszerdahelyi kórháznak a gyermekosztályát kereste fel, amelyben a felvidéki játékos 27 és fél évvel ezelőtt megszületett. A futballistát természetesen nagy szeretettel fogadták a kis betegek, miként az orvosok és a nővérek is örültek a látogatásnak. Igor Szkukalek végül 18 gyermeket ajándékozott meg, mindegyikük boldogan vette át a Fradi-ereklyéket, a különböző játékokat, kisautókat, babákat. Az FTC játékosa dunaszerdahelyi látogatásának komoly visszhangja volt a helyi lapokban és televíziókban. A Fradi-karácsony teljes programja még nem készült el, de ami már most biztos: a válogatott futballistái hétfőn a budapesti Heim Pál és a Tűzoltó utcai kórház betegeit lepik meg.
Legfrissebb hírek

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
30 perce

Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc

Olasz labdarúgás
34 perce

„Igazi csoda vagy” – Babos Tímea édesanya lett

Tenisz
39 perce

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
52 perce

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
1 órája

Japánban foglalta keretbe kiemelkedő 2026-os szereplését a magyar triatlonos

Egyéb egyéni
1 órája

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
1 órája

Karate: vb-érmekért küzdenek a kadétok, juniorok és U21-esek

Utánpótlássport
1 órája