A TF is adhat ki UEFA-licenceket

V. T. R.V. T. R.
2004.04.14. 21:38
Címkék
Sporttörténeti jelzővel illették a jelenlévők azt a háromoldalú megállapodást, amelyet a sportminisztérium (GYISM) székházában Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Nyerges Mihály, a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karának (TF) dékánja, valamint Benedek András, a sportminisztérium közigazgatási államtitkára látott el kézjegyével.
A dokumentum vélhetően lezárja a csaknem egy évtizede tartó vitát a TF és az MLSZ között: mint ismeretes, a testnevelési egyetem korábban folyamatosan kifogásolta, hogy egy tanfolyamsorozat elvégzése elegendő az edzői munkavállaláshoz, miközben a felsőoktatásban évekig tanuló ember semmit sem kezdhet diplomájával. A mostani egyezség eredményeként az UEFA-licencek kiadása már nem csupán az MLSZ égisze alatt történik a jövőben, noha annak joga továbbra is a szövetségnél marad. "Több hónapos tárgyalássorozat zárult le, ám az együttműködés részleteit még ki kell dolgoznunk – mondta Benedek András. – Ennek érdekében április huszadikáig megalakul az a hat tagú szakmai bizottság, amelynek tagja többek között Mezey György, Egervári Sándor és Varga István lesz, és amely a még nyitott technikai kérdésekre próbál választ találni."Nyerges Mihály arról is beszélt, mennyire fontos a magyar futballedzők számára az alapképzés, azaz, hogy pedagógiai, pszichológiai, filozófiai oktatásban egyaránt részesülnek a jövőben, egyesítve így az egyetem és az MLSZ szakmai és edzőképző központjának ismereteit. "Szinte valamennyi sportágban megfelelő volt az egyetemi képzés, csak a labdarúgásban nem. Mindenképpen szerettünk volna ezen változtatni…" – tette hozzá a dékán. A tervek között szerepel, hogy a TF-en labdarúgótanszéket hoznak létre, de az ehhez szükséges tárgyi és anyagi feltételei még hiányoznak. Mindazonáltal az már bizonyos, hogy a D jelű UEFA-diploma beépül a testnevelőtanár-képzés rendszerébe, a B-diplomát pedig a szakképzés második évében kaphatják meg a hallgatók. A TF az ehhez szükséges tartalmi fejlesztéseket, az UEFA által megkövetelt vizsgáztatási rendszer kiépítését vállalja (a sportminisztérium a kiadásokhoz, illetőleg a szakanyagok beszerzéséhez ebben az esztendőben ötmillió forinttal járul hozzá). A megállapodásban rögzítették, hogy az említett diplomák esetében a TF határozza meg a felvételi követelményrendszerét, míg az A-licencet érintő felvételit az MLSZ állapítja meg. Szó van arról is, hogy hamarosan olyan oktatás is indul, amely csúcsdiplomát, azaz pro-licencet ad.
Legfrissebb hírek

Battai Sugár: Már örülök a bronznak

Egyéb egyéni
19 perce

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
24 perce

Nálunk forgat a Trónok Harca sztárja, Liam Cunningham – eljött megnézni az F1-es Magyar Nagydíjat

F1
27 perce

NB I: Vasas FC–ETO FC

Labdarúgó NB I
51 perce

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
1 órája

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
1 órája

Norris megelőzte a Sainzcal összeakadó Piastrit – ÉLŐ

F1
1 órája