Tárgyalnak, de pénz nincs

2005.02.08. 22:33
Címkék
Betartotta ígéretét, és a tegnapi tréning előtt leült beszélgetni az FC Fehérvár még megmaradt labdarúgóival Gál László, a csőd szélén táncoló futball-kft. ügyvezetője, ám igazán jó hírekkel nem szolgálhatott.
A futballisták által nagy reményekkel várt hétfői "csúcstalálkozó" Világosi Gábor országgyűlési alelnök parlamenti dolgozószobájában nem hozott áttörést, továbbra sincs érdemi megoldás a Fehérvár FC Kft. súlyos válságára. Mint arról beszámoltunk, a szabad demokrata politikus irodájában - aki a székesfehérvári önkormányzat sportbizottságának elnöke is - az a megoldás körvonalazódott, hogy meg kellene próbálni a minimálisra leszorított kiadásokkal túlélni a tavaszt. A Fehérvár törlése a bajnokságból ugyanis évekre eltüntetné a várost a profifutball térképéről.
Úgy tudjuk, felvetődött, hogy újrakezdik az egyeztetéseket Kocsis Györggyel, akit a fehérvári önkormányzat közgyűlése tavaly november 29-én a város az általa a futball-kft.-ből eladásra kínált üzletrész vevőjének jelölt ki. Az üzletember nem cáfolta értesülésünket, de hozzátette: két és fél hónap alatt jelentősen változtak a körülmények, a vállalkozás tízmilliókat veszített az értékéből, hogy a kulcsemberek egy része elhagyta a csapatot. Igen ám, de az üzletrészvásárlás feltételein csak közgyűlési határozattal lehetne módosítani - a városatyák legközelebb február 17-én ülnek össze.
Úgy tudjuk, tegnap az önkormányzat arra kért választ Kocsis Györgytől, továbbra is érdekli-e a Fehérvár FC Kft. többségi üzletrészének megvásárlása. A befektetőjelölt nem óhajtotta a tervezett válaszát részletezni, ám annyit elárult: ha a 280 millió forintnyi lejárt tartozásról nem lehet megegyezni a beszállítókkal, akkor nincs miről beszélni. Kocsis György szerint első lépésként két megoldás lehetséges: a beszállítók megelégszenek a követeléseik 20 százalékával vagy megengedik, hogy 24 havi részletben törlesszen nekik a kft.


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
---- M ---- F
Legfrissebb hírek

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
1 perce

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
1 perce

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
21 perce

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
43 perce

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
45 perce

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
45 perce

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
52 perce

Népsport: Anatolij Karpov óriáskígyóként pusztította el az ellenfeleit

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik