Siena: „Nikolics esetében a Vidi tájékozatlansága döntött"

2013.02.01. 21:40
Nikolics Nemanja, a Videoton labdarúgója azért nem igazolt az olasz élvonalbeli Sienába, mert a székesfehérvári klub vezetői tájékozatlanok voltak az olasz átigazolási rendet illetően – ezt állítja Emanuele Marchetti FIFA-licences játékosügynök.

Marchetti az olasz TuttoMercatoWeb-nek elmondta, amit olasz források már csütörtök este megszellőztettek: a Siena november óta rajta volt az ügyön, a megállapodás megszületett, Nikolics Nemanja tűkön ülve várta, hogy aláírhassa a papírt, csakhogy nem tehette meg időben. olasz források már csütörtök este megszellőztettek: a Siena november óta rajta volt az ügyön, a megállapodás megszületett, Nikolics Nemanja tűkön ülve várta, hogy aláírhassa a papírt, csakhogy nem tehette meg időben.

„Várakoztunk, aztán tizenkilenc óra három perckor a Videoton elnöke áldását adta az ügyre. Ő abban a hitben volt, hogy az olasz piac éjfélkor zárul – mondta Marchetti, emlékeztetve a valós piaczárási időpontra, a 19 órára. – S bár a Siena mindent helyesen tett, és a játékos is szeretett volna Toscanába igazolni, az ügylet a Videoton tájékozatlansága miatt meghiúsult. Nyáron talán újra felvesszük a tárgyalások fonalát."

Amint arról korábban beszámoltunk, a Videoton közleményben – nem részletezett – technikai okokkal magyarázta Nikolics Olaszországba szerződésének elmaradását.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
22 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38