Siófok: volt újpesti játékosokat tesztelnek, Varga aláírt

2013.02.04. 13:14
Az Újpestről távozó Tajthy Tamás, Takács Zoltán kettős mától a Siófok labdarúgócsapatánál edz. A legutóbb Sopronban játszó Varga Krisztiánnal pedig 2014 nyaráig szóló szerződést kötött a klub.

Az Újpestről távozó, januárban még Zalaegerszegen is próbálkozó középpályás, Tajthy Tamás és a szintén volt újpesti védő, Takács Zoltán mától néhány napig Siófokon edz – közölte a Nemzeti Sport Online megkeresésére a csapat szakmai igazgatója, Horváth Károly.

Ha a két játékos meggyőzi a szakmai stábot, rövidesen szerződést is kaphatnak.

Ahogy a legutóbb Sopronban szereplő Varga Krisztián, aki a sikeres próbajáték után már múlt héten megkapta a klub szerződésajánlatát, amelyet azóta már el is fogadott – 2014. június 30-ig írt alá.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL

Érkezők: Kiss Zoltán (Békéscsaba), Máté János (Ferencváros, kölcsönben), Menyhárt Attila (Ferencváros), Mokánszki Norbert (DVSC-DEAC), Varga Krisztián (Sopron)

Távozik/távozhat: Egerszegi Tamás (Újpest FC – kölcsönből vissza), Mogyorósi József (Kecskeméti TE), Sipos Norbert (Haladás VSE – futsal), Marián Sluka (szlovák, Zalaegerszeg), Zamostny Balázs (Újpest FC – kölcsönből vissza)

Kiszemeltek: Tajthy Tamás (Újpest), Takács Zoltán (Újpest)
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08