PMFC: török edzőtábor, külföldi kiszemeltek, Pölöskey mehet

2014.01.20. 11:57
Bár továbbra sem lehet tudni, hogy Matyi Dezső tulajdonos támogatásmegvonása után ki finanszírozza majd hosszú távon a Pécsi MFC labdarúgócsapatának működését, Márton Gábor edző a lehetséges erősítési tervekről, illetve külföldi edzőtáborról is nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak a ma délelőtti edzést követően.
Téli átigazolások – NB I
Téli átigazolások – NB II
Az NB I-es csapatok felkészülési programja
Téli átigazolások – NB I
Téli átigazolások – NB II
Az NB I-es csapatok felkészülési programja

„Mind a három fronton, a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Ligakupában is állunk, és a klub anyagi helyzetétől, illetve a keret létszámának csökkenésétől függetlenül szeretnénk az NB I-ben előrébb lépni a hetedik helyről, illetve a két kupasorozatban is minél tovább jutnánk – nyilatkozta az NSO-nak a PMFC edzője, Márton Gábor, aki a tervezett erősítésekről is beszélt. – Az egyik megoldandó poszt, a balhátvéd pozíciója, amelyre elsősorban külföldi játékosokban gondolkodunk, a héten érkezhet is próbajátékos. Ugyanakkor semmiképpen sem a délszláv vonalról, hanem inkább Nyugat-Európából igazolnánk, de ehhez az is kell, hogy rendeződjön az anyagi háttér. Tervezünk erősítést kapusposztra is, itt azonban kizárólag magyar labdarúgóban gondolkodunk."

A szakember elmondta, szerepel a tervek között egy törökországi edzőtábor is, de erről még nem született végleges döntés.

Márton Pölöskey Péterről is beszélt. A csatár a DVSC kölcsönjátékosaként játszott ősszel Pécsen, úgy volt, hogy Kecskemétre igazol, mivel azonban a Szuperkupában játszott a Lokiban, harmadik csapatban már nem szerepelhet – így, ahogy arról már beszámoltunk, kérdéses a jövője. A PMFC vezetőedzője kérdésünkre elmondta, nem számít a csatárra, akinek azonban nyárig szól a kölcsönszerződése a baranyaiaknál, így továbbra is Pécsen edz, de a többiektől külön. Kérdésünkre válaszolva egyelőre a csatár sem tudta megmondani, mi lesz vele, az egyelőre nem került szóba, hogy visszatér Debrecenbe.

A PMFC-ből a télen eddig Dibusz Dénes, Gaál Miklós és Eke Uzoma távozott és Pölöskey mellett kérdéses Djordje Jocsics sorsa is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Molnár Péter (Kozármisleny – lejárt a kölcsönadási szerződése)
Távozott/távozhat: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gaál Miklós (Kozármisleny), Djordje Jocsics (szerb, ?), Pölöskey Péter (Debreceni VSC – kölcsönből vissza?), Eke Uzoma (nigériai, szabadon igazolható)
Kiszemeltek: Carlos Indiano (spanyol, Albacete Balompié)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
10 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08