Honvéd: Del Piero Indiát választotta, ma aláír - sajtóértesülés

2014.08.28. 01:06
null
Alessandro Del Piero döntött: nem jön az NB I-be, hanem Indiába szerződik (Fotó: Reuters)
Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint Indiában folytatja pályafutását a korábban a Budapest Honvéddal is tárgyaló világbajnok olasz támadó, Alessandro Del Piero.

Az átigazolási ügyekben jól értesült portál, a gianlucadimarzio.com szerint a 39 éves olasz klasszis szerdán eldöntötte, hol folytatja pályafutását.

A portál úgy tudja, hogy Del Piero hosszas töprengés után végül az indiai Delhi Dynamos ajánlatát fogadja el, az ázsiai fővárosba repül, és csütörtökön aláírja januárig szóló szerződését.

„Del Piero köszöni a Honvéd érdeklődését, de a Delhi Dynamos játékosa lesz” – írja a szakportál.

Ezt az értesülést erősíti meg a tekintélyes sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport honlapján megjelent írás is.

A 2006-ban az olasz válogatottal világbajnoki címet szerző futballista két éve hagyta el „anyaegyesületét”, a Juventust és két évre az ausztrál Sydney FC-hez szerződött.

A szezon végén, szerződése nyári lejártával elköszönt a távoli földrésztől, de mivel még nem szeretne felhagyni a futballal, csapatot keresett magának.

Januártól minden bizonnyal az Egyesült Államokban, az MLS-ben folytatja pályafutását, áthidaló megoldást próbált találni az őszi időszakra, és így futott be hozzá a Honvéd érdeklődése, mint ahogy az indiai ajánlat is.

Indiában most indul be az év végéig zajló szuperliga, néhány olyan ismert játékossal, mint David Trezeguet vagy Robert Pires. A tervek szerint Del Piero lesz a bajnokság egyik arca és nagykövete, ezért is mozgattak meg minden követ a szerződtetéséért az ázsiai országban.

A „Del Piero-bomba” szombaton robbant Magyarországon. A játékos és a Honvéd közötti kapcsolatfelvételről szintén a gianlucadimarzio.com portál írt először, az esetleges magyarországi szerződés az utóbbi öt napban jelentős figyelmet kapott itthon és a nemzetközi sajtóban is.

Most lezárulni látszik az ügy, és bár nem sikerült idecsábítani a világbajnokot, a Honvéd nem járt rosszul ezzel, hiszen a klub nevét újra megismerte a világ. Ez marketingszempontból mindenképp kedvező, csak javára vált a Honvédnak és a magyar futballnak.

A hazai futballkedvelők viszont szegényebbek lehetnek egy álommal, nem láthatjuk az olasz világklasszist a magyar stadionokban.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08