NB I: érdekes! Az MTK–Vasas mégis Dunaújvárosban lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.26. 13:26
Vasárnap beszámoltunk róla, hogy a Vasas nem egyezik bele az MTK pályamódosítási kérelmébe, a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága mégis úgy döntött, nem Angyalföldön, hanem Dunaújvárosban rendezik meg a két csapat bajnokiját.

Mint ismeretes, az MTK a Hidegkuti Nándor Stadion építése miatt a Vasas létesítményét, az Illovszky Rudolf Stadiont jelölte meg hazai pályájaként. Úgy tudjuk, hogy ettől a helyszíntől pályaválasztóként is csak abban az esetben lehet eltérni, ha a vendégcsapat is beleegyezik ebbe.

A 33. fordulóban a dobogós helyekért harcoló MTK a Vasast fogadja, a kék-fehérek az MLSZ versenybizottságától ismét kérték, hogy Dunaújvárosban rendezhessék a mérkőzést. Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója az NSO megkeresésére elmondta, nem támogatják ezt.

Az MLSZ versenybizottsága most mégis úgy döntött, Dunaújvárosban rendezik meg a mérkőzést.

Az egy évvel ezelőtti bajnokságban az MTK a kispesti Bozsik József Stadionban rendezte hazai mérkőzéseit, a Honvéd elleni „otthoni” meccsét azonban – hogy ne sérüljön a versenyegyenlőség – „elvitte” Felcsútra, a Pancho Arénába. Ebben a szezonban a Vasassal eddig kétszer találkozott, mind a kétszer a Fáy utcában mérkőzött meg vele. Amikor a Vasas volt a hazai együttes, akkor 1–0-ra, amikor az MTK volt a pályaválasztó, 2–1-re győztek a kék-fehérek.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: az Alba Fehérvár továbbjutott a Magyar Kupában

Kézilabda
2025.11.07. 21:12

Gólzáporos meccsen győzött a Dunaújváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.11.07. 20:39

Női vízi ob I: izgalmas meccsen maradt hibátlan az UVSE

Vízilabda
2025.11.04. 21:13

Női kézilabda NB I: nehéz az anyagi helyzet, veszélyben a dunaújvárosiak szereplése

Kézilabda
2025.11.04. 13:29

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

Női kézilabda NB I: nyeretlen maradt a Budaörs és a Dunaújváros is

Kézilabda
2025.09.27. 19:38

Női vízilabda: százszázalékos teljesítménnyel jutott BL-főtáblára a Dunaújváros

Vízilabda
2025.09.27. 18:51
Ezek is érdekelhetik