Bermuda-háromszög – Thury Gábor jegyzete

A Magyar Labdarúgó-szövetség a 2018–2019-es idény kezdetétől az úgynevezett fiatalszabályt felváltó produktivitási rendszert vezette be, hogy ezzel ösztönözze a klubokat a honi utánpótlásképzésből érkező futballisták bevetésére. Ennek eredménye még nem mutatkozik. Nem is mutatkozhat, hiszen csak az őszi szezon ment le, még nem jött el a mérlegkészítés ideje, hogy valóban előtérbe kerülnek-e a nevelést előtérbe helyező klubok.

Az azonban már az őszi szezon után is látszik, hogy amióta 12 csapatos az első osztály (a 2015–2016-os bajnokságtól kezdve), egyesületeink az eddigi legtöbb, 110 légióssal vágtak neki az idénynek. Őszi légióskörképünkből egyértelműen kiderül: hiába a szövetség szándéka, hogy minél több hazai, elsősorban saját nevelésű fiatal játsszon, a légiósok szerepeltetése tekintetében a tendencia nem csökkenő, hanem növekvő. Jó lenne ezt azzal nyugtázni, hogy a mennyiség átcsap minőségbe, de ne áltassuk magunkat – már csak azért se, mert a posztonkénti rangsorból kiderül, csak 2016-ban került kevesebb külföldi játékos a legjobb három közé. És nem 110 légiósból, csupán 76-ból.

A légióspártiak azt hajtogatják, hogy a külföldiekkel magasabb a színvonal, a magyar fiatalok még nem elég érettek a szereplésre a profik között, továbbá az eredménykényszer nagy úr. Csakhogy mint a honi példa mutatja, ez az állítás erősen sántít. Abban sem vagyok biztos, hogy velük magasabb a bajnokság nívója. Ha egy posztra külföldit szerződtetnek, sosem derül ki, mire lenne képes a helyén egy fiatal, igaz, azt belátom, hogy az eredménykényszer kész futballistát igényel. Csakhogy hiába ismételgeti a szakmában mindenki, hogy minőségi átigazolásokra lenne szükség, nem szabad olyanokat hozni, akik csak levezetni jönnek vagy zsoldosnak; az érkezők többsége átlagos futballista, ha árnyaltabban minősítek, a fejlődésük kizárható, hosszú távon mindenképpen. Abban is egyetért mindenki, hogy az NB I színvonala a tucatlégiósok nélkül sem lenne rosszabb. Ha hiányposztra igazolnak a csapatok, gyakran elhangzik, olcsóbbak, mint a helyükön bevethető magyarok, de talán mégis másban, máshol keresendő a honi légiósdömping oka. Mégpedig a tulajdonos, menedzser, légiós háromszögben, amelyben valamennyi fél így vagy úgy megtalálja a számítását, még ha ez látszólag ellent is mond az egymás közt feltételezhető érdekeltségi viszonyoknak. Nevezhetjük akár Bermuda-háromszögnek is, csak éppen nem hajók vagy repülők tűnnek el.

Hanem a csapatérdek.