Hazafelé – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2020.02.06. 23:02

Nikolics Nemanja a Mol Fehérvár FC játékosa lett – nem ő az első, aki hosszú légiósévek után az NB I mellett dönt. Tudja, hova érkezik. Noha a régi Sóstói Stadionból és a Videotonból távozott, most pedig új arénába és a Mol Fehérvár FC-hez érkezik, aligha lepődik meg bárki is. Olyannyira nem, hogy lapunkban tavaly tavasszal Kubatov Gábor, az FTC elnöke szögezte le: Nikolics a piros-kékekhez kötődik, ezért nem csábítanák az Üllői útra.

Nikolics: A legjobb megoldás az orrom előtt volt!

Emlékezhetünk, a zöld-fehéreknél Gera Zoltán és Hajnal Tamás hazahívása fontos lépés volt a bajnoki címek felé vezető úton, mi több, az igazi klasszisokra nemcsak a pályán van szükség – Hajnal Tamás tudására ma már sportvezetőként számítanak a zöld-fehérek. Fehérváron is van igény külföldi tapasztalattal felvértezett magyar labdarúgókra: Juhász Roland, Huszti Szabolcs, Elek Ákos, Futács Márkó is a határon túli éveket lezárva szerződött a Vidihez.

Igaz, az említett négyesből csak Elek Ákos kötődött a klubhoz, Nikolics Nemanja viszont közönségkedvenc volt, vagyis logikus, hogy ebben a csapatban szeretett volna játszani. Százötvenedik NB I-es meccsén léphet fel fehérvári dresszben, 2010 elejétől 2015 nyaráig 149 bajnokin 87 gólt szerzett – hatalmas szeretettel várta őt vissza a szurkolótábor. Mit kaphat Niko az NB I-től, és mit remélhet az NB I tőle?

Nem vitás, hogy a korábban felsorolt játékosok mind húzóembernek számítottak, de említhetjük a centerhez hasonlóan az Egyesült Államokból Magyarországra, pontosabban Zalagerszegre költöző Stieber Zoltán szerepét is megnézni: az öltözőben és a pályán egyaránt kulcsszereplők, meghatározó személyiségek, nem csoda, ha mindenki sokat vár tőlük, néha talán irreálisan sokat – elfelejtve, hogy egyedül azért nem könnyű sikeresnek lenni a futballpályán.

Nikolics Nemanja döntésének lehetnek győztesei, mindenekelőtt a csapat szurkolói, akik régi kedvencüket láthatják ismét, és okkal reménykednek néhány fontos gólban; de nyertesek lehetnek a fehérvári klub fiataljai is, akik mostantól testközelből figyelhetik, hogyan készül egy alázatos, a saját egészségére, fizikai állapotára mindig odafigyelő, valódi profi labdarúgó. Szerencsés, aki a hétköznapok során láthatja őt, tőle érdemes tanácsot kérni, hogyan lehet tényleg sikeres egy tehetséges játékos.

Nikolics Nemanja esetében bizakodhatunk: hazatérése nemcsak neki lesz örömteli.

Legfrissebb hírek

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
16 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 23:52

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.09.03. 23:51

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2026.09.02. 23:22

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 23:34

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 00:08

Késik a régi dicsőség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:41

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26