Meccs a Puskásban! – Bodnár Zalán jegyzete

2020.05.19. 22:35

Tavaly november 15-én, az Uruguay elleni gálamérkőzéssel felavattuk a lenyűgöző Puskás Arénát, a Népstadion romjaira épült új nemzeti stadionunkat, büszkeségünket.

Azóta eltelt több mint fél év.

Abban bíztunk, hogy a második mérkőzés a stadionban talán a románok elleni Európa-bajnoki pótselejtező lesz március 31-én. Abban pedig nem csupán bíztunk, hanem biztosak is lehettünk, hogy – ha esetleg nem is velünk, de mindenképpen előttünk, a szemünk láttára – júniusban négy Eb-mérkőzést láthatunk benne franciákkal, portugálokkal. De az az átkozott szubmikroszkopikus biológiai organizmus, amelyet nevén sem vagyok hajlandó nevezni, átírta a forgatókönyvet, egyikből sem lett semmi...

Május 26-án azonban újra meccs lesz a Puskásban! A Honvéd pályaválasztóként a nemzeti stadiont jelölte meg az MTK elleni Magyar Kupa-elődöntő visszavágójának helyszínéül, hiszen a saját pályája, a Bozsik-stadion átépítés alatt áll, egyébként pedig az MTK Hungária körúti létesítményt használja „albérletként”, de ebben a párosításban a Hidegkuti-stadion persze inkább a kék-fehéreknek lenne hazai pálya.

Egy Honvéd–MTK lesz hát az első tétmérkőzés a Puskás Arénában. Történelmi meccs. Igaz, nem Eb-szereplésről döntő magyar–román, nem is francia–portugál, de azért nem rossz párosítás ez. A két csapat számos emlékezetes, nagy csatát vívott egymással az aréna elődjében, a Népstadionban, a legelső meccsek egyike is Bp. Vörös Lobogó (az MTK akkori elnevezése)–Bp. Honvéd összecsapás volt a létesítményben 1953. szeptember 27-én (2:1 a Vörös Lobogónak). Az is igaz persze, hogy azt hetvenezer néző előtt játszották, most viszont nem mehetnek be szurkolók.

Mégis: meccs lesz a Puskásban! Letargiába torkolló karanténmagányunkban időnként már-már hajlamosak voltunk azt gondolni, talán sohasem látunk már ott újabb futballmérkőzést... Persze nem így képzeltük, zászlóerdőt vizionáltunk, hangorkánt, kicsattanó örömöt, kacajt, arcra festett harci színeket, látványos koreográfiát. De hivatásszerűen labdarúgással foglalkozó emberek kergetik ott jövő kedden a labdát, nem kontrollerrel irányítják őket, hús-vér edzők üvöltenek majd a kispadok előtt, a fű zöld lesz, selymes és istenien fűillatú, a labda gömbölyű és tapintható. Egy harapásnyi igazi futball. A párharc győztese pedig bejut a döntőbe, hogy megmérkőzhessen ugyanitt egy igazi kupáért.

Már leírni is „beteg lelkeknek való füves kertecske”: meccs a Puskásban!

Legfrissebb hírek

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
18 órája

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.30. 23:28

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21
Ezek is érdekelhetik