FTC: Ha valaki nem motivált, annak mennie kell – Rebrov

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 08:02
null
Szerhij Rebrov a kemény munkában hisz (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencvárost a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezető Szerhij Rebrovval az Origo készített exkluzív interjút, amelyben beszélt az edzői módszereiről, a gyerekkoráról és arról, miért szeret a zöld-fehérek edzője lenni.

 

„Azt hiszem, fontos a játékosoknak, hogy ne veszítsenek a motivációból, szeressenek keményen dolgozni, tovább fejlődni – válaszolta Szerhij Rebrov arra a kérdésre, hogy lehet-e ezen a szinten tartani a Ferencvárost. – Az én filozófiám az, hogy ha a játékos elveszíti a motivációját, akkor változtatni kell. Meg lehet nézni, az első évemhez képest hány poszton változott a keret. A futballistáknak intenzíven kell dolgozniuk, és persze kellenek a megfelelő képességek is. A legfontosabb: ha valaki nem motivált, annak mennie kell, és vérfrissítésre van szükség. Félévente három, négy, akár öt játékost is cserélünk, mindenkinek éreznie kell, hogy van konkurencia a posztján, így maradhatunk versenyben.”

Az ukrán szakember reagált arra a kritikára is, miszerint túlságosan is a külföldi labdarúgókra támaszkodik az FTC.

„Mindig lesznek ilyenek. Amikor Szaúd-Arábiában fociztam és nyertünk a második meccsemen 6–0-ra, az első kérdés az volt, hogy mi ez az unalmas játék, minek passzolunk ennyit. A fociban a legfontosabb, hogy legyen konkurencia. Én nem nézem, hogy magyar vagy külföldi az illető. Nekem fontos lenne, hogy a legjobb magyarok a Fradiban focizzanak, de ez nem így működik. Ha megnézzük a válogatottat, a tagjainak kilencven százaléka külföldön légióskodik. Nem egyszerű őket hazahozni. Ha továbbra is a legmagasabb szinten akarunk szerepelni, akkor konkurencia kell a posztokra, néha ezt a harcot pedig elveszítik a hazai játékosok. Valaki nem lehet csak azért a csapatban, mert magyar.”

A teljes interjút elolvashatja ide kattintva.

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
5 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik